Hirdetés
. Hirdetés

Idén is tizenkilenc új Lendület-kutatócsoport alakulhat meg

|

A jövő évi költségvetési törvényjavaslat szerint 500 millió forinttal kisebb működési kerettel folytatódhat a munka.

Hirdetés

Idén is tizenkilenc új Lendület-kutatócsoport alakulhat és kezdheti meg kutatását hazai kutatóhelyeken a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) fiatal kutatók számára kiírt kiválósági programja támogatásával. Az MTA közleménye szerint a Lendület program idei pályázati felhívására 108 érvényes pályázat érkezett, 27 a bölcsészet- és társadalomtudományok, 40 az élettudományok, 41 pályázat pedig a matematikai és természettudományok területéről.

A szakértői értékelések, a Lendület Zsűri és a Lendület Bizottság javaslata alapján Freund Tamás, az MTA elnöke május 31-én döntött a támogatandó kutatócsoportok kiválósági rangsoráról és a támogatási összegekről. A közleményben ugyanakkor megjegyzik, hogy a Lendület Program a jövő évi költségvetési törvényjavaslat szerint 500 millió forinttal kisebb működési kerettel folytatódhat, így a program fenntarthatósága érdekében az idei évben induló pályázatokra megítélt ötéves támogatási keret a 19 pályázat által igényelt össztámogatás 85 százaléka.

A tájékoztatás szerint a 19 nyertes kutatócsoport-vezető közül 10 férfi és 9 nő. Kiemelték, hogy a tíz induló kategóriájú Lendület-kutatócsoport közül hatot nő alakíthat meg. Az MTA honlapján közzétett lista alapján a legalacsonyabb támogatási összeg mintegy 180 millió forint volt, a legmagasabb pedig 250 millió forint összeget tett ki.

Hirdetés

Az MTA Lendület Programjának elsődleges célja a magyarországi fiatal kutatóbázis erősítése. Ennek érdekében támogatja az MTA az itthon tevékenykedő vagy külföldről hazatérő fiatal tehetségeket és kimagasló teljesítményű kutatókat saját kutatócsoportjuk létrehozásában, illetve sikeresen elindított Lendület-kutatócsoportjuk további működtetésében.

A Lendület-támogatás elnyeréséről kiállított oklevelek ünnepélyes átadására a tervek szerint 2023 szeptemberében kerül majd sor.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.