SMS-bomba Kínának
Nyomoznak a spammer után, aki kéretlen SMS reklámokkal szórta meg a kínai mobilfelhasználók majdnem felét.
Nyomoznak a spammer után, aki kéretlen SMS reklámokkal szórta meg a kínai mobilfelhasználók majdnem felét.
Vezetnek az uniós államok a nemzetközi szélessávú hozzáférésben, Magyarország az EU-n belül a huszadik helyen áll.
Észak-Rajna Vesztfália tartományi kormánya a finn gyártót a 60 millió eurós állami támogatás visszafizetésére kötelezte.
A Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF) eredményt hirdetett és aláírásra is került a "Microsoft, vagy azzal egyenértékű szoftver licencek bővítése, kiegészítése, meghosszabbítása, verzió-követése, cseréje, beszerzése valamint kapcsolódó szolgáltatások teljesítése" tárgyában kiírt nyílt, központosított közbeszerzési pályázat.
10 GB tárhelyet, keresőt és kommunikátort (csevegőt) kínál a lengyel Lajt.hu ingyenes levelező rendszere - mindezt reklámok nélkül.
Ünneplő emberek, polgármester, államtitkár, nagykövet és legfelsőbb vezetés - mind-mind jelen voltak a BT budapesti és debreceni irodáinak hivatalos felavatásán.
Az IFS, a globális ERP megoldásszállító 2008. január 31-én tette közzé a 2007. évre vonatkozó előzetes pénzügyi eredményeit. A svéd vállalat 72%-os adózás előtti nyereség, valamint 18%-os üzemi eredmény (EBIT) növekedést ért el, de a termékeladáshoz kapcsolódó árbevétel növekedés is elérte a 12%-ot, mely nagyságrendileg hasonló a piacvezető szállító által elért növekedéshez. Magyarországon a nemzetközi megjelenéssel azonos időben elérhetővé vált és megkezdődött az IFS Applications 7.5 bevezetése, ugyanakkor jelentős mértékű értékesítés utáni szolgáltatásból származó bevételt realizált a cég.
A Forrester szerint a szoftveripar mega-akvizíciós hulláma véget ért, kisebb felvásárlások még előfordulhatnak.
A biztonság erősítésével kapcsolatos útmutatást nevezte az Európai Rendőrkongresszus fő céljának az IRM szakállamtitkára.
Az Egyesült Államokban eladott iPhone-ok negyede már nem csak az AT&T kártyáival használhatók.
130 éve Magyarországon elsőként létesített távolsági telefonösszeköttetést Salamin Leó, a soproni királyi főreáltanoda igazgatója.
Tóth Gábort nevezte ki az SAP Hungary Kft. az államigazgatási területe értékesítési vezetőjének.
Az SAP Hungary Kft. Tóth Gábort nevezte ki az államigazgatási terület értékesítési vezetőjévé.
Egy kutatás szerint 78 millió amerikai felhasználó kapott reklámot a mobiltelefonjára 2007 negyedik negyedévében.
A Harris Interactive által 2007-ben lefolytatott közvélemény-kutatás rámutatott, hogy tíz kamasz közül nagyjából négy (43 százalék) szerint szülei többnyire tudják, mit tesznek a neten, de semmilyen szabályhoz nem kötik azt, míg 37 százalékuk szerint a szüleiknek fogalmuk sincs erről. Ráadásul tíz kamasz közül nagyjából négy (43 százalék) azt is jelezte, hogy az internetes durvaság valamilyen formájával találkozott az elmúlt évben.
Január elsején a BCN Rendszerház, az ICON Számítástechnikai Zrt. és a KFKI-LNX Hálózatintegrációs zrt. integrációjával létrejött a Magyar Telekom T-Systems üzletágához tartozó KFKI Rendszerintegrációs Zrt.
Hodosi Péterrel, a Ramiris Communications Kft. értékesítési és üzletfejlesztési menedzserével az üzleti, illetve végfelhasználói világ elvárásairól, valamint a Polycom piaci víziójáról beszélgettünk.
Kedden a parlamenti pártok egy-egy politikusa közös nyilatkozatban fejezte ki elkötelezettségét a kedvezőtlen helyzet javítása iránt.
Az SAP Public Services, Inc., az SAP AG leányvállalata bejelentette, hogy a világ egyik legnagyobb munkaadója, a United States Postal Service (Egyesült Államok Postaszolgálata, USPS) sikeresen elindította új humánerőforrás-kezelő rendszerét.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.