Több ezer embernek postáztak ismeretlen eredetű magokat
Egyelőre rejtély, hogy a feladó hogy juthatott hozzá ennyi ember címéhez, de nem kizárt, hogy egy komoly biztonsági rés következtében szivárogtak ki az adatok.
Egyelőre rejtély, hogy a feladó hogy juthatott hozzá ennyi ember címéhez, de nem kizárt, hogy egy komoly biztonsági rés következtében szivárogtak ki az adatok.
Az eszközök legtitkosabb adatokat tároló részében állítólag olyan sebezhetőséget találtak, amit nem is lehet kijavítani. A hiba rengeteg mobilt és egyéb Apple-kütyüt érint.
Tavaly júliusban lépett hivatalba az ország egyik legfiatalabb rektora, akit akkor friss terveiről kérdeztünk. Kovács Levente most a következő tanévre vonatkozó forgatókönyvekről beszélt lapunknak.
Díjmentesen menthetjük el mobilunk adatait a Google One-ba, és szintén ingyen kapunk egy új eszközt, amivel a Google fiókjainkban halmozódó fájlok között vághatunk rendet.
Az app-fejlesztők egyre rosszabbul viselik, amiért az Apple brutálisan magas sápot szed az Apple Store-ban történő közzétételért. Most a Telegram panaszolta be az EU-nál a céget, amely ellen már jelenleg is számos vizsgálat folyik.
Nem a véletlen műve, hogy miközben az országba ezrével érkeztek külföldről lélegeztető- és légzést segítő gépek, három hazai egyetem is kormánytámogatást kapott ilyen berendezések kifejlesztésére, és az sem, hogy techcégek és gyógyszergyárak versengenek a betegekért, de legalábbis az adataikért.
Egyetemek - vállalatok - állam. E hármas nagy dolgokra lehet képes, ha okosan fog össze, és a tudást, a tapasztalatot és a pénzt jól használja fel. A cél: export- és versenyképes termékek előállítása hazai műhelyekben.
Napjainkban egyre többen vannak kitéve az internethasználat veszélyeinek. Tájékozottsággal azonban a legsúlyosabb veszélyek is kiküszöbölhetők. #oszdazészt mozgalmunkkal ezen szeretnénk segíteni, de ehhez rád is szükség van!
A nagy tech vállalatok dollármilliárdokat költenek a különböző MI fejlesztésekre, ami egyáltalán nem véletlen, hiszen a technológia a gazdaság szinte bármely szegmensében bevethető.
A Fujitsu ma bevezetett két új állapotfelmérő szolgáltatása segítségével a vállalatok azonosíthatják az adatvezérelt átalakulás kiinduló állapotát.
A Microsoft Teamsben már egy ideje elérhetők azok az újdonságok, melyek most a Skype iOS-es és asztali verziójában is napvilágot láttak.
A videokonferencia-alkalmazás biztonsági hibáját kihasználva a kiberbűnözők hamis meghívókkal csalhatták lépre áldozataikat. A szakértők szerint ezt a veszélyt már elhárították, de azért érdemes odafigyelni.
Egyre több jele van annak, hogy a tévé másodszor is átalakítja a világot. A technológia a korábbi jóslatok ellenére nem tűnik el, csak megváltozik a szerepe.
A kiberbűnözők egy része már túllépett a vírusokon és egyéb régimódi módszereken: túlterhelik a gyorstöltőt, hogy az túlterhelje és tönkretegye a rá kapcsolt eszközöket.
A piacon elsőként a Fujitsu kínál tanúsított alkalmazásteljesítményű Nutanix hiperkonvergens infrastruktúra (HCI) szoftvert analitikai és általános feladatok végrehajtásához Intel-alapú szervereken.
A Kingston új, 128 GB-os titkosított USB meghajtóit használva nem kell aggódnunk amiatt, hogy az ezeken tárolt bizalmas adatok illetéktelen kezekbe kerülhetnek.
Hiába nőtt a karantén alatt tízmillióval az előfizetők száma, a harmadik negyedévben ennek már csak töredéke várható. A piac máris büntetett, közel tíz százalékkal estek a cég részvényei.
Az autók akkumulátoraihoz szükséges lítium kifejezetten kis mennyiségben van jelen szárazföldi bányákban, azonban a tengervízből lényegében végtelen mennyiségben lehetne előállítani.
Noha a mikroblog történetének egyik legnagyobb hacker-botrányán van túl, ez nem sodorja a tönk szélére a vállalatot a tőzsdén. Pedig az első pillanatokban úgy tűnt, nagy baj lesz.
Felhő-infrastruktúrára költenek a vállalatok a koronavírus-járvány árnyékában, a hirtelen távmunkára váltó szervezetek pedig állandósítanák a hibrid modellt.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.