Egy infokommunikációs innováció idén is 1 millió forintot ér
Újra meghirdették a HTE Fekete László-díjat.
Újra meghirdették a HTE Fekete László-díjat.
A járványhelyzetben még inkább szükség van a kutatás-fejlesztésre és az innováció hajtóerejére, a gazdaság újraindításának és a fenntartható fejlődésnek ez lehet a legfőbb motorja.
A matematika olyan, mint egy jó keresztrejtvény.
A repülőgépgyártó nem volt hajlandó váltságdíjat fizetni.
A Dictionary.com a közönségszavazatok alapján nemrég a példátlan szónak ítélte oda Az év szava díjat, ami elég sokat elárul a világjárvány által meghatározott elmúlt évről.
Tavalyhoz képest 50%-kal több társaság jelentkezett az Innovációs Nagydíj felhívásra.
Meghalt a nemzetközileg is elismert Gyulai József Széchenyi-díjas fizikus, az MTA rendes tagja.
Elon Musk 100 millió dolláros, szénmegkötő technológiát díjazó megmérettetése feburár 8-án startolt és négy évig tart.
Használat alapján fizetett informatikai rendszerek a felhő előnyeivel, mégis helyben üzemelő infrastruktúrával. A HPE GreenLake üzleti modelljével a cégek fő tevékenységükre fókuszálhatnak, az IT teljesen az üzleti érdekek szolgálatába áll. Elemzés az Ingram Micro Magyarország támogatásával.
Az egyik legnagyobb hazai technológiai export valósul meg.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye szerint minden korábbinál nagyobb érdeklődés övezi a versenyt, amelynek nem csak első díja vonzó.
A Fujitsu globális szolgáltatóközpontja (Global Delivery Center, GDC) fülöp-szigeteki munkatársainak közösségi aktivitása díjat nyert az ENSZ-től.
A Fujitsu fülöp-szigeteki globális szolgáltatóközpontja (Fujitsu GDC) nyerte el a PEZA (Philippine Economic Zone Authority) kiemelkedő közösségi projekteknek járó díját.
Az év vége komoly személyi változásokat hozott a Telenornál: nyugdíjba vonul a hazai mobilvilág egyik meghatározó személyisége, a helyére új szakember érkezik, és új ember irányítja a vállalat egészét is.
A hackerek SQL adatbázisokat támadnak meg, az adatokat letöltik, az eredetijüket pedig törlik, és a tulaj csak váltságdíj ellenében kaphatja vissza, ami az övé. Ha nem fizet 9 napon belül, az adatbázist licitre bocsátják.
Tizenkét hazai szakember informatikai területen végzett munkáját ismerte el a Neumann Társaság. A járványhelyzet miatt idén nem hagyományos rendezvényen, hanem a Jelenből a digitális jövőbe című online konferenciáján ismertette a díjazottakat, és virtuálisan adták át plaketteiket és emlékérmeiket.
A Projektmenedzsment Kiválóság Tábla által évente megszavazott díjat az Innobyte Zrt. azonnali fizetést megvalósító szakemberének ítélték oda.
A Windows 10 1809 támogatása már tavasszal megszűnt volna, ha a COVID-19 miatt nem kap fél év haladékot. Most mindenki azt várja, hogy hasonló engedményben részesül a Windows 10 1903 is, amelynek a támogatása hivatalosan decemberben jár le.
A Fujitsu SELECT Circle partnere, a Cutter Csoport nyerte el a 2020-as SELECT innovációs díjat azzal a transzformációs IT-projekttel, amellyel lehetővé tette virtuális órák tartását egy vak és látássérült fiatalokat oktató brit iskolában.
A Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület ez év szeptemberében is odaítélte az Év információbiztonsági szak- és diplomadolgozatai közül a legjobb pályamunkákért járó díjakat.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.