Kisebbek lesznek a nagy Windows-frissítések
Csak azt fogjuk megkapni, amire feltétlenül szükségünk van a frissítéshez.
Csak azt fogjuk megkapni, amire feltétlenül szükségünk van a frissítéshez.
A Magyar Telekom csoport kommunikációs igazgatója, Bánhegyi Zsófia március 31-én távozik a cégtől.
A Magyar Telekom 2017. március 1. 12:00 órától 2017. március 31-e 12:00 óráig kódolatlanul elérhetővé teszi (kinyitja) az AXN White tv csatornát digitális kábel és IPTV előfizetőinek. A csatorna a nyitás időszakában a TV GO-n is elérhető lesz.
Az amerikai védelmi minisztérium tömegesen állítja át számítógépeit az új operációs rendszerre.
A vállalkozások csak nagy nehézségek árán képesek értékteremtésre, miközben figyelmen kívül hagyják a technológia és az emberi tényező alapvető integrálásának kérdését - ezt mutatják a PwC 2017. évi Digitális IQ felmérésének eredményei.
A Trend Micro "2016 Security Roundup: A Record Year for Enterprise Threats" (2016-os biztonsági összefoglaló: rekordév a vállalati fenyegetések terén) című jelentése szerint a kiberfenyegetés rekordszintet ért el 2016-ban: a vállalati célpontokra vadászó kiberbűnözők körében egyre népszerűbbé váltak a zsarolóprogramok és az üzleti e-maileket érintő visszaélések.
Nem hagyja magát a még mindig a legtöbbek által használt Windows-változat.
Az elmúlt 20 évben mintegy 100 ERP-hez kapcsolódó projektre volt rálátásom. Látom a trendeket, figyelem a szoftverfejlesztő cégek újdonságait, az új technológiákat. Munkatársaimmal megtapasztaltuk, milyen megoldások, technikák működnek, és melyek nem működnek. Ezek alapján akár bizonyos következtetéseket le is tudunk vonni.
A Qualcomm és az Intel új LTE modemjei 1 Gbps-nál gyorsabbak.
Az operációs rendszer nemsokára csak a Windows Áruházból enged telepíteni programokat, ha bekapcsoljuk az új funkciót.
A PayScale amerikai online fizetési szolgáltató 1,4 millió, teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló adatain alapuló kutatása szerint minden iparágban megfigyelhető a nemek közötti jövedelmi egyenlőtlenség, bár a technológiai szektorban kisebb a különbség a nők és a férfiak fizetése között.
Áprilisban megnyílik a 12000 dolgozónak otthont adó Apple Park, ahol még a vécék formatervezése is az iPhone-okat idézi.
Négy hétig kódolatlanul érhető el a Humor+ műsora minden MinDig TV néző számára, a 43. programhelyen. A 2017. február 24. és március 24. közötti időszak alatt 750 ezer háztartásban klasszikus sorozatokat és premiereket is ingyenesen láthatnak a nézők.
A Windows 10 adatgyűjtésében megvalósított változtatások nem elégítik ki a privátszféra megóvását fontosnak tartó uniós hatóságokat.
Tarolni fognak a zsarolóprogramok 2017-ben, figyelmeztet az Acronis. A pusztítás olyan méreteket ölt majd, hogy ha valakit el is kerül, ismerősei között biztosan lesznek áldozatok. Érdemes ezért a vállalatoknak és a fogyasztóknak egyaránt olyan, többféle platformot egységesen kezelő eszközökkel felvértezniük magukat, amelyek az adatok biztonsági mentését és visszaállítását vírusvédelemmel, valamint kikezdhetetlen hitelesítéssel ötvözik.
Alzheimer előrejelzéssel, természeti katasztrófák után túlélőket kereső drónokkal, és lopásgátló iPhone tokkal teszik jobb hellyé a világot a magyar startupperek. Az elmúlt hétvégén több mint 120 résztvevővel lezajlott az első hazai Startup Live.
Az Epson bemutatta üzleti és oktatási célú, fixtelepítésű projektorainak új sorozatát, amely kedvező áron kínál kiemelkedő fényerőt, tartós és megbízható működést, olvashatjuk a kiadott közleményben. Az EB-5530U (WUXGA), az EB-5520W (WXGA) és az EB-5510 (XGA) modellek funkciók széles választékát kínálják a felhasználók számára.
Ismét nagy volumenű gázpiaci tendert nyert el az IP Systems Kft. külföldön. Ezúttal a horvát energetikai piac egyik legnagyobb szereplője, a HEP Group számára szállít a teljes gázkereskedelmi tevékenységet támogató, a kapacitásoptimalizálást és fogyasztási előrejelzést is magába foglaló informatikai megoldást mintegy 150 millió forint értékben.
Várhatóan egyre több nagyvállalat tér át az új operációs rendszerre az elkövetkező időszakban.
A Menedzserek Országos Szövetsége február 18-án, szombaton adta át az Év Menedzsere és az Év Fiatal Menedzsere díjakat a XXIII. Menedzser Bál és Díjátadó Gálán, a Corinthia Hotel Budapestben.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.