Milyen hatása lesz az ingyenes Windows 10-frissítés lejártának?
2016 második negyedévében csupán 4,5 százalékkal csökkentek a PC-szállítások.
2016 második negyedévében csupán 4,5 százalékkal csökkentek a PC-szállítások.
Rengeteg haszonnal jár a különféle mobilberendezések használata mind a magánéletben, mind a munkahelyeken, azonban a túlzott mobilfüggőség kialakulása káros hatással van az emberi kapcsolatokra és a munkavégzés hatékonyságára.
A jelentős nemzeti szintű és globális változások minden iparág összes szereplőjére hatással lesznek.
Hamarosan megrendezésre kerül a Fujitsu és az Intel közös rendezvénye, mely a nyári időszak egyik legjelentősebb technológiai partnertalálkozója. Az esemény elsődleges célja, hogy bemutassa, a digitalizáció és az ezzel kapcsolatos változások milyen hatással vannak ránk emberekre. Hogyan formálódik át a környezetünk anélkül, hogy észrevennénk.
Iparáganként a tíz legnagyobb piaci részesedéssel rendelkező vállalat közül átlagosan négy veszítheti el vezető szerepét a következő öt évben a digitalizáció felforgató erejű hatására, derült ki a Cisco és az IMD közös felméréséből. A digitális átalakulás olyan mértékben rendezi át a piaci viszonyokat, hogy a jövőben az iparágak közötti határok is megszűnhetnek.
Az Invitel InnoMax Klubon 2016. legutóbbi találkozóján elhangzott három előadás a változás életünkre gyakorolt hatásait tekintette át.
A szülők harmada érzi úgy, hogy nincs ráhatása arra, amit gyermeke lát vagy csinál az interneten.
A vállalatok több mint fele (57 százalék) elismerte, hogy azon információbiztonsági incidensek, melyeket az elmúlt évben tapasztaltak, negatív hatással voltak a jó hírnevükre.
Egy felmérés szerint az internethasználók közel fele találkozott rosszindulatú programokkal az elmúlt 12 hónap során, és a legtöbb esetben ez rendkívül negatív hatással volt mind a felhasználókra, mind az eszközeikre.
Katasztrófák esetén, később pedig a lakhatási problémák megoldására használható a hatalmas méretű eszköz.
Negatív hatással van a tabletek és laptopok eladásaira az eszközök életciklusának a növekedése.
Egyetlen vállalat sem tudhatja teljes biztonsággal, hogy informatikai rendszerét milyen támadások érték a múltban. A tudatos és tudattalan hibás kódok káros hatását a jövőben sem lehet 100 százalékban kiküszöbölni, a támadás valószínűségét azonban lehet és kell is csökkenteni.
Szemtanúk szerint a megdöbbent Pepper robot a támadás hatására szinte teljesen lebénult.
Az energetikai piac szereplői operatív és stratégiai szinten, rövid és hosszú távú döntések, tervezések tekintetében is komoly kihívásokkal kerülnek szembe.
A volt munkatársak tagadják, hogy a cég megfigyelő szoftverét hatástalanító programra kerestek vevőt.
Jó hatással van a hangulatra a rendszeres szörfölés és kommunikáció a világhálón.
Felhőszolgáltatásait és hardvereszközeit ajánlotta több mint 14 ezer partnere figyelmébe a Microsoft a floridai Orlandóban múlt héten megrendezett WPC konferencián, bár az igazán nagy bejelentések már az esemény előtt elhangzottak, hatásuk pedig csak később lesz lemérhető. Közben a Windows Server 2003 csendben, menetrend szerint eltávozott, nem várt fordulatot vett viszont a Lumia telefonok története.
Az Ericsson 2015 áprilisában adta ki a 22. Fenntarthatósági és Vállalati Felelősségvállalási Jelentését, amelyben összefoglalja a 2014. évi teljesítményét és bemutatja, hogy 2014-ben - többek között - tovább növelte az energiafogyasztással összefüggő környezeti hatások csökkentésére tett erőfeszítéseit.
Bár a szervezetek többsége számol azzal, hogy a dolgok internete még ebben az évtizedben komoly hatással lesz tevékenységére, még negyedük sem indított olyan IoT-programot, amelyhez egyértelműen felelősöket rendelt volna akár üzleti, akár informatikai oldalon.
Több amerikai kutatás is bizonyítja, hogy egyes számítógépes játékok jó hatással vannak az egészségre. Éppen ezért most egy kampány keretében a nagyszülőket arra szeretnék rávenni, hogy ne ítéljék el kapásból unokáikat, ha a gép elé ülnek.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.