"Senki sem válhat szakáccsá pusztán receptkönyvek olvasásával..."
Interjú Jurgen Appelóval, a Management 3.0 szellemi atyjával, az Agile Lean Europe mozgalom alapítójával.
Interjú Jurgen Appelóval, a Management 3.0 szellemi atyjával, az Agile Lean Europe mozgalom alapítójával.
Európai verseny a szebb jövőért dolgozó digitális innovátoroknak.
Tizedik szemeszterét indította el a felsőoktatási hallgatók számára az SAP és a Magyar Villamosmérnök-és Informatikus-hallgatók Egyesülete (MAVE). A kurzusra bármely hazai felsőoktatási intézményből lehetett jelentkezni.
A szombaton eltűnt maláj utasszállító nyomait crowdourcing eszközökkel is kutatják.
A több mint egy évtizede piacon levő ProLabs eszközök mára a világ legnagyobb szolgáltatói és rendszerintegrátorai körében is népszerűek.x
A turbulens gazdasági viszonyok között egyre több szervezet vezet be üzletfejlesztési funkciót, hogy csökkentse a jövő bizonytalanságait, kockázatát.
A mobil eszközökre írt rosszindulatú programok 99 százaléka az Android operációs rendszert támadja - áll a Cisco biztonsági jelentésében. Világszerte egymillió biztonsági szakember hiányzik.
2014. március 26-án rendezi hagyományos nyílt forráskódú konferenciáját az idén 45 éves Computerworld
Új, hiánypótló alkalmazást fejlesztett ki a Qualysoft Informatikai Zrt. A Vaporidernek* nevezett alkalmazás fejlesztője azt ígéri, hogy a megoldás csökkenti a vállalati információk elkallódásának az esélyét. A rendszer kifejlesztése 180 millió forintba került, aminek a felét Európai Uniós támogatás fedezte.
A fake version of Netflix that steals personal data and sends it to Russia has been found on several phone models.
Az európai autópiac hat éves lejtmenet után 2014-ben ismét növekedni fog az IHS Automotive előrejelzése szerint. A trend megfordulásához többek között arra volt szükség, hogy a vásárlók technológiailag igen fejlett járműveket kapjanak a pénzükért. S ez a teljes iparágat átalakítja.
Biztonságosabb és gyorsabb lesz a vasúti közlekedés és fuvarozás, ha a hazai pályaszakaszokon haladó szerelvények is az Európában elfogadott, korszerű rádiókommunikációs rendszert használják majd. A MÁV már készül az átállásra.
Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-nél lezajlott bevezetési projektet választották Közép-Kelet-Európa legjobb SAP bevezetésévé –adta hírül a szoftvercég. A nagyvállalati kategória aranydíjasa a vállalatirányítási, és beszerzési rendszerét újította meg az SAP megoldásaival. Segítségével az egész vállalatcsoportra kiterjedő, egységes, átlátható folyamatokat ért el az energetikai szektor számos területén jelenlevő társaság.
Az automatikus segélyhívó rendszer ezrek életét mentheti meg a jövőben.
Malware activity has become so pervasive globally that attack servers communicating with Malware are now hosted in 206 countries and territories.
A Társaságcsoport tavalyi SAP reimplementációs projektje a kelet-közép-európai régió nagy projektek kategóriában arany fokozatú díjat nyert el az SAP Quality Awards versenyen.
Összesen huszonhat magyar cég mutatkozik be, illetve vesz részt üzletember találkozókon a HITA (Nemzeti Külgazdasági Hivatal) és az Enterprise Europe Network hálózat segítségével a Mobile World Congress-en.
Bár jól halad az áruházláncok kasszáinak bekötése a NAV szerverére, a teljes átállásra még 2014 közepéig várni kell.
A keresőóriás - a közép-kelet-európai régióban - elsőként hazánkban létesített tudásbázist a remklámszakemberek, vállalkozások, startupok és diákok képzésére.
The digital currency touched a low of $91 amid concerns about the solvency of the exchange.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.