Zuhan a Windows 7, mindent visz a Windows 10
A Microsoft kedvenc operációs rendszere már közel áll ahhoz, hogy az asztali rendszerek felét elfoglalja.
A Microsoft kedvenc operációs rendszere már közel áll ahhoz, hogy az asztali rendszerek felét elfoglalja.
A Microsoft szép lassan eltéríti a Skype használatától az üzleti felhasználókat azzal, hogy bezárja Skype for Business Online-t, és a népszerű szolgáltatás helyett a Teams-et ajánlja számukra.
A Huawei várhatóan az augusztus 9. és 11. között megrendezendő fejlesztői konferenciáján jelenti be az EMUI 10.0 operációs rendszer változatot.
Megkönnyíti a navigációt az alkalmazáslistán egy aprócska trükk.
Egy hasznos billentyűkombinációval egy szempillantás alatt futtathatjuk az alkalmazásokat.
Az operációs rendszer Enterprise és Pro változatában érhető el a tesztkörnyezet.
A programba bejutó projektek akár közel 600 millió forint értékű befektetésben részesülhetnek.
A Budapesti Gazdasági Egyetem, a tavalyi adatok alapján, a felvett hallgatók számát tekintve az ország harmadik legnépszerűbb egyeteme.
Ekkor dobja piacra az Apple az új iPhone-okat, a Samsung az összehajtható Galaxy Foldot, és valószínűleg a Huawei is a maga összehajtható megoldását, a Mate X-et.
Csatlakoztatott autók okosítására szolgáló, utólag beszerelhető eszközöket vizsgáltak a Kaspersky kutatói. A dolgok internetéhez (IoT) kapcsolódó más kiegészítőkhöz képest ez a piaci szegmens biztonságosabbnak bizonyult.
Magyarországon tavaly minden második online vásárló rendelt külföldi webáruházakban, piactereken. E forgalom legnagyobb része az online világkereskedelemi szereplőkhöz áramlik, ami óriási kihívás elé állítja a hazai e-kereskedelmi vállalkozásokat és gazdaságot.
A generációváltás, a megjelenő új technológiák és a munkakörnyezetek változása jelentős hatást gyakorol az informatikusok jövőbeli karrierlehetőségeire.
Szakértők szerint az Apple most ősszel visszafogja magát, és a 2020-as új eresztésre tartalékolja a puskaporát.
A Microsoft a Windowson kívüli világot is meg akarja hódítani vele, ezért nevét jövő tavasztól Microsoft Defenderre változtatja.
Létezik olyan IT-cég Magyarországon, amelynél 5 százalék alatt van a fluktuáció. Egy olyan iparágban, ahol naponta 5-6 állásajánlatot kapnak a munkatársak, és folyamatosan csábítják őket külföldi pozíciókra. Mégis maradnak, a Liferay sikeresen veszi fel a versenyt a nagy, közismert márkákkal, toborzási és megtartási megoldásai példaként állhatnak mások előtt.
Továbbfejlesztett Windows Defender Advanced Threat Protection szolgáltatással, Windows Sandbox tesztkörnyezettel és a frissítések telepítése feletti ellenőrzés kiterjesztésével igyekszik biztonságosabbá tenni a PC-használatot az operációs rendszer legfrissebb kiadása.
Színszűrők alkalmazásával módosíthatjuk az operációs rendszer megjelenését.
A Gépház új modullal bővült, amelyben szabályozhatjuk a keresőfunkció és az azt támogató indexelés működését.
A felhasználók személyes információit gyűjtögető mobilalkalmazások eredetileg mások megfigyelésére készültek.
Egyre több hackercsoport szakosodik a vállalatok megzsarolására.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.