Jönnek az Intel új Kaby Lake processzorai
A hetedik generációs Core lapkákra épülő tabletek és laptopok hónapokon belül piacra kerülhetnek.
A hetedik generációs Core lapkákra épülő tabletek és laptopok hónapokon belül piacra kerülhetnek.
Mindent megtesz az MTVA azért, hogy a határon túl élő magyar közösségek nézhessék a magyar sportközvetítéseket - hangsúlyozta Vaszily Miklós, az MTVA vezérigazgatója ma Tusnádfürdőn, az Infotér sátor egyik kerekasztal-beszélgetésén.
Az amerikai hatóságok elérhetetlenné tették a KickassTorrents doménjeit, a lengyelek letartóztatták a webhely feltételezett tulajdonosát, a 30 éves Artem Vaulint.
A megújuló vagy más, környezeti energiaforrásokat hasznosító szenzorokkal gyorsabban nőhet majd a dolgok internete.
Már csak 10 napig, július 29-ig térhetnek át ingyenesen az operációs rendszer 7-es és 8-as változatát használók a Windows 10-re, aztán augusztus 2-án jön az évfordulós frissítés.
A Vodafone IoT (Internet of Things, a dolgok internete) Barométer 17 országra kiterjedő nemzetközi felmérése szerint a vállalatok 28 százaléka már ma is használ IoT megoldásokat, további 35 százalékuk pedig egy éven belül kíván ilyeneket bevezetni.
Az alkatrészek nagyipari nyomtatásába olyan rejtett hibák csempészhetők, amik meggyengítik az anyagszerkezetet, és hagyományos módszerrel kimutathatatlanok.
Pillanatok alatt rengeteg konfigurációs lehetőség tárul elénk.
Az akcióban a Windows 8 változatot futtató számítógépek amerikai tulajdonosai vehetnek részt.
A Pokemon játék hivatalosan még nem elérhető Európában, ezért felhasználók milliói töltik le a telepítőcsomagot különböző internetes forrásokból. Ezt a lehetőséget pedig a bűnözők sem hagyják ki.
A Netflix-előfizetők vehetik jó hasznát a program jelenleg egyedülálló képességének.
Már egy éve felmerült a kérdés a felhasználók körében, hogy vajon a Microsoft szolgáltatásként is elérhetővé fogja tenni a Windows operációs rendszert?
A vállalatok legfontosabb értékei az adatok. Az információkat megfelelően kell védeni és elérhetővé tenni, amikor csak szükség van rá. A kérdés, hogy mennyire komoly incidensnek kell történnie ahhoz, hogy rendkívül fontos adatokat veszítsen egy vállalat? Az ESET biztonságtechnológiai cég szakemberei körbejárták a témát, az egyik legnagyobb magyar online IT fórum üzemeltetői pedig arra voltak kíváncsiak, hogy milyen végpontvédelmi megoldást használnak a rendszerüzemeltetők hazánkban.
Lehetséges, hogy egyszer szuperszámítógépek segítségével mentik meg a Földet és teljes lakosságát?
Telítődik a világ szervervirtualizációs piaca. Mérete a Gartner májusban közzétett előrejelzése szerint idén ugyan 5,7 százalékkal 5,6 milliárd dollárra nőhet, de a bővülést a karbantartásból származó bevételek hozzák majd, mert az értékesített új licencek száma csökkenni fog - tíz év után először.
Június elején zajlott a Nemzeti Adatpolitikáról szóló Fehér Könyv társadalmi vitája, amely nemrégiben befejeződött. A stratégiai dokumentum a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács szakmai műhelyében készült, amelynek elnökét, Vágujhelyi Ferencet arról kérdeztük, hogy melyek a legfontosabb sarokpontok és tennivalók a hazai közigazgatási Big Data háza táján.
Ha mi is olyan utazók vagyunk, akik nem képesek útra kelni az összes létező számítástechnikai eszközünk nélkül, akkor tudatában kell lennünk azoknak a veszélyeknek is, amelyeket a nyílt Wi-Fi kapcsolatok, az online bankolás, vagy az útközben lebonyolított vásárlások jelentenek.
Az internet régóta meghatározó szerepet tölt be az üzleti életben, és ma már nélkülözhetetlen a cégek működéséhez, versenyképességük megőrzéséhez. Az Invitel legújabb kutatásában azt vizsgálja, hogyan használják ki a hazai kisvállalatok az internetes kommunikáció- és marketing adta lehetőségeket. Válaszaival most bármely vállalkozás hozzájárulhat a felmérés sikeréhez.
Hogyan érheti meg ennyiből kihozni egy mobilt?
Kutatók szerint egy YouTube videóba rejtett hanggal átvehető az ellenőrzés a mobilunk felett.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.