Rekord az Axisnál
A világ vezető IP-kameragyártó vállalata értékesítési rekordot ért el mind a tavalyi utolsó negyedévben, mind az év egészében.
A világ vezető IP-kameragyártó vállalata értékesítési rekordot ért el mind a tavalyi utolsó negyedévben, mind az év egészében.
Az operációs rendszerből származó Microsoft-bevételek 3 százalékkal 5,1 milliárd dollárra nőttek a tavalyi év negyedik negyedévében az előző év azonos időszakához képest.
A felsőoktatás nem életképes az ipar nélkül, az iparnak szüksége van szoros egyetemi kapcsolatokra. Jó példa erre az a Nokia-részvételű konzorcium, amely mintegy 3,9 milliárd forint pályázati pénzből innovatív technológiákat fejleszt.
A Matel B.V. adásvételi szerződést kötött a China-CEE Fund-dal .
A világpiac egészére vagy egy-egy térségre kiható akvizíciókban érintett IT-nagykereskedők mindegyike szeretné, ha ügyfelei az összeolvadás után több és jobb termékhez, szolgáltatáshoz, maguk pedig nagyobb piachoz, bevételhez és hatékonysághoz jutnának. Idővel derül csak ki, hogy számításaik miként válnak be. A dolgok internetének gyors bővülése azonban a disztribútorokat is új helyzettel szembesíti, amelyben gyorsan kell lépniük.
Nagymértékben csökkenti a glükózszintméréssel járó kellemetlenségeket egy új, viselhető eszköz.
A Huawei fogyasztói üzletága ismertette a 2016-os pénzügyi eredményeivel kapcsolatos várakozásait, amely szerint az üzletág 178 milliárd kínai jüan bevételre számít. Ez az előző évhez képest 42 százalékkal nagyobb bevételt jelent, ezzel a vállalat az egymást követő ötödik évben folytatja a növekedést.
Az év végi ünnepi időszak előtt felpörög az internetes értékesítés, a vásárlók a tökéletes ajándékot egyre inkább mobileszközeik segítségével találják meg. Idén a tavalyihoz képest 10%-kal többet terveznek költeni, ami a 2008-as gazdasági válság óta eltelt évek visszafogott vásárlói kedvéhez képest fordulatnak nevezhető. A vásárlók csaknem fele elsősorban ajándékutalványt szeretne kapni, másodsorban utazást vagy valamilyen szórakozással kapcsolatos élményt, harmadsorban pedig tárgyi ajándékot. A PwC több mint 2 300 vásárló és 200 kiskereskedő részvételével készített felmérést az Egyesült Államokban a vásárlói szokásokról.
A Global Network Initiative szerint nem kellene megkövetelniük a hatóságoknak az internetes cégektől a terroristagyanús tartalmak figyelését.
Kézenfekvő volt, hogy a MiniCRM már jól bevált rendszerét választom egy újabb munkatárs felvétele helyett.
Digitális technológiákat, felhőalapú megoldásokat, a dolgok internetét és a mesterséges intelligenciát, régiónkban végrehajtott beruházásokat és a felhasználókkal közösen megvalósított újításokat állítja reflektorfénybe a Fujitsu Forum 2016, a gyártó Japánon kívüli szervezetének éves konferenciája, amely több mint 12 ezer szakember részvételével ma kezdődött Münchenben.
Komoly átalakulás zajlik a projektmenedzsment területén az üzleti módszerek, követelmények és elvárások jelentős megváltozásának eredményeképpen.
Nyugodtan kijelenthetjük: minden cégvezető, tulajdonos többnyire az idő nyomása alatt van, miközben folyamatosan törekednie kell a költségek csökkentésére és a bevételek növelésére.
Az ESET 12 000 felhasználó részvételével tesztelte az otthoni routerek biztonságát. A több hónapig zajló felmérés eredményei azt mutatják, hogy az eszközök jelentős része nincs biztonságban. Ennek legfőbb okai a gyenge jelszóválasztás, alapértelmezett jelszó használat, az eszközökön futó szoftverek sebezhetőségei, illetve a megfelelő védelem hiányában a külső hálózatokról is hozzáférhető hálózati szolgáltatások.
Az európai közepes vállalatok éves árbevételükből akár 4,8 millió fontot (5,7 millió eurót ) is elveszíthetnek a növekedésüket gátló akadályok miatt.
Egy norvég újság főszerkesztője nyílt levélben esett neki a Facebook urának, amiért kicenzúráztak egy történelmi jelentőségű háborús felvételt.
Az Okos Jövő Innovációs Klaszter pályázatot hirdet augusztus 23. és október 9. között Smart City Micro Solutions 2016 néven. Az első díjat elnyerő pályázó a tárgynyereményen felül lehetőséget kap ötletének prezentálására a Smart Future Lab Zrt. képviselői, és a Befektetési Bizottság előtt, amelynek folyománya lehet egy maximum 50 millió forint összegű magvető befektetés és az ezzel járó inkubációs/akcelerációs szolgáltatásainak igénybevétele közös vállalkozás keretein belül.
Annak érdekében, hogy megfeleljenek a piac változó követelményeinek, a CIO-knak a legújabb digitális technológiák segítségével kell új bevételi forrásokat teremteniük, egyúttal kivételes felhasználói élményt nyújtaniuk ügyfeleiknek, ahogy azt a digitalizáltságban élenjáró vállalatok, például az Airbnb és a Nike is teszik.
Lehet, hogy a zsarolóvírus szóról emberrablók vagy váltságdíjat követelő levelek jutnak eszünkbe, olykor azonban a zsarolót sem könnyű tetten érni.
Folyamatosan változnak a követelmények, ezért nem könnyű olyan vállalatimobilitás-menedzsment megoldást választani, amely hosszú távon is ki tudja szolgálni a vállalat igényeit. Frissen közzétett mágikus négyzetében a vezető szállítók kiértékelésével ad ehhez támpontokat a Gartner, egyúttal előre jelezve a szoftvercsomag kulcsfontosságú funkcióinak várható, további fejlődését is.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.