Windows 10: a tavaszi frissítés javítása is lefagyást okoz
A súlyos hibák kijavítására hivatott, tegnap kiadott kumulatív frissítés egyes gépeket használhatatlan állapotba hoz.
A súlyos hibák kijavítására hivatott, tegnap kiadott kumulatív frissítés egyes gépeket használhatatlan állapotba hoz.
A Gartner már az előző évre kiadott jóslataiban is a legfontosabb technológiák közé sorolta a konténereket, jelentőségük azóta pedig csak tovább nőtt. Ezt támasztja alá a SUSE felmérése is, amelyet saját szoftverfejlesztő partnerei körében végzett.
A Gartner már az előző évre kiadott jóslataiban is a legfontosabb technológiák közé sorolta a konténereket, jelentőségük azóta pedig csak tovább nőtt. Ezt támasztja alá a SUSE felmérése is, amelyet saját szoftverfejlesztő partnerei körében végzett. A kutatás szerint a konténeres megoldásokat főként a piaci igényekre koncentrálva vezetik be a fejlesztők, és az elsődleges célok között az üzleti infrastruktúra továbbfejlesztése, valamint a DevOps folyamatok támogatása áll.
Két korábbi frissítés által okozott hibát foltoz be a most kiadott gyorsjavítás.
A Fall Creators Update-hez kiadott legújabb frissítéssel a Microsoft egy USB hibát akart megoldani, ahelyett újabb problémákat okozott.
Immár a Windows 10-es számítógépek 85 százalékán fut az operációs rendszer tavaly ősszel kiadott legújabb változata.
A Fujitsu ötödik alkalommal került a "Vezetők" szegmensébe a menedzselt munkahely-szolgáltatások európai piacáról készült Gartner Magic Quadrant felmérésben. A 2018. január 3-án kiadott jelentés a menedzselt munkahely-szolgáltatások (Managed Workplace Services, MWS) európai piacának helyzetét és a szállítók kínálatát vizsgálja.
A HMD Global, a Nokia telefonok otthona ma mutatta be a Nokia 8 okostelefont, mely egyszerre rendelkezik csúcsképességekkel és igényesen kialakított formavilággal, ráadásul a tervezésnél a tartalmak előállítóira is gondoltak, olvashatjuk a kiadott közleményben.
A kapcsolattartás és a vásárlás hagyományos formáival szemben a fogyasztók egyre inkább a digitális csatornákat részesítik előnyben. A bankfiók felkeresése vagy a bankjegykiadó automata használata helyett az online szolgáltatásokat, a mobil alkalmazásokat preferálják, amelyektől az e-kereskedelemben megszokott intuitív kezelőfelületet, azonnali eredményt várják el. Kiszolgálásukhoz új vállalati működés és minden eddiginél jobb ügyfélismeret szükséges - mondja Veréb Elemér, a PROVICE Informatika Kft. ügyvezetője.
A digitalizáció nyomán mélyreható átalakulás indult el az oktatási szektorban, ám a Fujitsu "A digitális oktatáshoz vezető út" (The Road to Digital Learning) címmel kiadott jelentése szerint számos oktatási intézmény nehezen tart lépést a digitális változás ütemével. A jelentés hét ország 600 általános és középiskolai, főiskolai és egyetemi IT-vezetőjének véleménye alapján1, átfogó képet ad a digitális oktatás globális helyzetéről.
A zalaegerszegi tesztpálya jó alapot ad arra, hogy Magyarország váljon az 5G fejlesztések egyik európai központjává és akár régiós vezető szerepet játsszon az új hálózati technológia és a ráépülő smart megoldások tesztelésében, olvashatjuk a kiadott közleményben.
A Fujitsu három új, innovatív munkaállomással bővítette CELSIUS portfólióját. A kiváló teljesítményt, vizualizációs és testre szabási képességeket biztosító CELSIUS modellek jelentős technológiai fejlesztéseket hoznak az egységnyi méretre jutó teljesítmény terén, és új biztonsági funkciókkal rendelkeznek, olvashatjuk a kiadott közleményben. Az iparág egyetlen, rendkívül biztonságos biometrikus azonosítási módszert alkalmazó mobil munkaállomása, a legkisebb nagy teljesítményű 21 literes mikrotorony és a helytakarékos (SFF) 10 literes munkaállomás egyaránt mostantól kapható.
A Fujitsu segítségével a szervezetek teljes körűen optimalizált SAP-környezeteket alakíthatnak ki, felgyorsítva ezzel digitális átalakulásukat és megalapozva a jövőbeni megbízható kritikus számítástechnikai működést, olvashatjuk a kiadott közleményben.
A tévesen kiadott biztonsági tanusítványok miatt adathalász helyek is átcsúsznak a Chrome szűrőjén, és megkapják a zöld jelzést.
Örömmel fogadtuk, hogy a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) is elismerte a Vodafone Magyarország innovatív lépéseit, mondta Alexandre Froment Curtil vezérigazgató, reagálva az NMHH néhány nappal korábban kiadott közleményére, amelyben a hatóság úgy értékelte az elmúlt évet, hogy "a szolgáltatásokban a Vodafone újított leginkább".
Az HMD Global bemutatta a Nokia okostelefonok új generációját, amely az egész készülékcsaládra jellemző új dizájnt, kiemelkedő minőséget és magasfokú felhasználói élményt kínál, olvashatjuk a kiadott közleményben.
Az Epson bemutatta üzleti és oktatási célú, fixtelepítésű projektorainak új sorozatát, amely kedvező áron kínál kiemelkedő fényerőt, tartós és megbízható működést, olvashatjuk a kiadott közleményben. Az EB-5530U (WUXGA), az EB-5520W (WXGA) és az EB-5510 (XGA) modellek funkciók széles választékát kínálják a felhasználók számára.
Március 30-án ismét megrendezik Magyarország legnagyobb e-kereskedelmi rendezvényét, az Ecommerce Expót. A tavalyi rendezvény óriási sikerére való tekintettel és a rengeteg pozitív visszajelzés miatt, idén ismét befoglalja az e-kereskedelem színe java a Lurdy Konferencia és Rendezvényközpontot, olvashatjuk a kiadott közleményben.
Ötfős bandát tartóztattak le a hatóságok banki hálózatok és ATM-ek meghackeléséért. A pénzkiadó automatákból 3,2 millió dollárnyi készpénzt loptak el a hackerek.
A Google Play App Security Improvement programon keresztül kiadott figyelmeztetések 90 ezernél több fejlesztőt késztettek lépésre.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.