Egyetemre készül egy japán program
Kiváló felvételit írt egy program Japánban. A legtöbb főiskolára már most felvennék vele, de a fejlesztők a japán topegyetemre hajtanak.
Kiváló felvételit írt egy program Japánban. A legtöbb főiskolára már most felvennék vele, de a fejlesztők a japán topegyetemre hajtanak.
A Project Oxford új szolgáltatását bármely fényképpel tesztelhetjük.
Komoly mesterséges intelligencia fejlesztések folynak a világ legnagyobb közösségi szolgáltatásánál.
Egyes tudósok katasztrófától tartanak, mások a fejlesztések lelassításától félnek, de abban egyetértenek, hogy a mesterséges intelligencia számára korlátokat kell felállítani.
Már a fejlett gondolkodást igénylő, nem rutinszerű tevékenységeket végzők is aggódhatnak.
Megnő a problémamegoldó algoritmusok szerepe a Gartner szakértői szerint.
Egyes tudósok katasztrófától tartanak, mások a fejlesztések lelassításától félnek, de abban egyetértenek, hogy a mesterséges intelligencia számára korlátokat kell felállítani.
A pofon a mindennapi kommunikáció, a testbeszéd megszokott elemének volt tekinthető azon helyén a fővárosnak, ahol fölcseperedtem.
Minden korábbinál fejlettebb intelligenciával ruházza fel az okos eszközöket, járműveket, háztartási gépeket és robotokat a felhőhöz való csatlakozás.
Nyílt levélben figyelmeztetnek a tudósok, hogy az MI-nak a társadalmat kell szolgálnia.
Legalábbis azoknál a cégeknél érezhetik így, akik az elmúlt években az innovációba fektettek időt és energiát. Ilyen csapatnak mondhatja magát a mesterséges intelligencia alapú hang- és adatelemzési megoldásokkal foglalkozó Xdroid Kft. is, akik a válság kellős közepén döntöttek úgy, hogy maradék erőforrásaikat kutatásra és fejlesztésre fordítják.
Az Xdroid Kft. magyar informatikai cég, a piacon elsősorban ügyfélszolgálatok számára kínált mesterségesintelligencia-alapú beszéd- és érzelemfelismerő megoldásairól volt ezidáig ismert (VoiceMiner, illetve külföldi piacra értékesített érzelemalapú előrejelző megoldás, a RankMiner). (x)
Az Új Széchenyi Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Programja keretében támogatott, 620 millió forintos összköltségű SziMeTour projekt eredményeit ismertették a fejlesztésben résztvevő szakemberek.
A Fujitsu olyan szoftverrobotot tervez létrehozni, mely kellően erős mesterséges intelligenciával bír ahhoz, hogy képes legyen a csúcsegyetemek matematikai felvételi tesztjeinek megoldására.
Biztosítási csalók kiszűrése: hangalapú üzleti előrejelző szoftver, a legmodernebb mesterséges intelligencia és beszédjel-feldolgozási technológiákkal.
A fiatal tehetségeket megcélzó 12. Nemzetközi 24 órás Programozóverseny döntőjében stratégiai és léghoki játékhoz kellett mesterséges intelligenciát írniuk a versenyzőknek. A rendezvény főtámogatója az SAP Hungary Kft. volt
Az egymással az IT számos területén (keresés, mobiltelefónia, felhőszámítások stb.) kemény versenyben álló Google és a Microsoft vezetői nem túl gyakran mutatkoznak együtt, ritkán egyezik a véleményük. Ezért is különleges, hogy a múlt év vége felé a Palo Altó-i Számítógép-történeti Múzeumban a két cég illusztris képviselői, Peter Norvig (Google) és Eric Horvitz (Microsoft) közösen álltak mikrofon elé.
A mesterséges élettel foglalkozó szakemberek élő rendszereket, a rendszerekben és környezetükben végbemenő folyamatokat, elsősorban az információfeldolgozást és az evolúciót tanulmányozzák, majd a biológiát utánozva, szimulációval és más számítógépes modellekkel igyekeznek hasonló lényeket és jelenségeket teremteni digitális és esetleg természetes közegben.
Október 24-én, 84 éves korában elhunyt a "mesterséges intelligencia" kifejezést jegyző John McCarthy, a szakterületi kutatások történetének egyik főszereplője.
A telefonos ügyfélszolgálatokon elhangzó beszélgetések valós időben történő elemzésére és javaslatok azonnali megfogalmazására is alkalmas az új, mesterséges intelligenciával felvértezett alkalmazás, a NICE Real-Time Speech Analytics. Hazánkban a NET’54 Üzleti Kommunikáció által forgalmazott ügyfélszolgálati megoldás nem pusztán az ügyfél-elégedettséget javítja, hanem alkalmas az értékesítés hatékonyságának növelésére is
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.