Június 16-án lesz a következő Open Academy
Június közepén kerül megrendezésre az Open Academy, amely közösségi keretek között kínál ingyenes továbbképzési lehetőséget több száz informatikus szakember számára.
Június közepén kerül megrendezésre az Open Academy, amely közösségi keretek között kínál ingyenes továbbképzési lehetőséget több száz informatikus szakember számára.
A tetkók alapján személyiségrajzot és kapcsolati hálókat készítenének, de jogvédők szerint ez alapvető emberi jogokat sért.
A legkorszerűbb technológiákon dolgozhatnak a magyarországi központok szakemberei.
Gráfelemzéssel segíti az SAP HANA új verziója az emberek, a helyek és a dolgok közötti kapcsolatok vizuális feltárását és megértését. A gépi memóriában futó platformot a Microsoft felhőszolgáltatásaival is szorosabban integrálja a két cég.
Az ESET kutatói felfedeztek egy olyan kártékony kódot, amely legalább 2008 óta elkerülte az internetbiztonsági szakemberek figyelmét. A Win32/Prikormka néven észlelt kártevőt kiberkémkedésre használják elsősorban kormányellenes szeparatisták ellen a függetlennek kikiáltott Donyecki és Luhanszki Népköztársaságban.
Egész nyarat átívelő sportkampányt indított a Telekom, amely során ¬a legkorszerűbb technológiát, az innovációt és az emberi érzéseket összekapcsolva igyekszik áthidalni a sportolók és az értük rajongók közti távolságot. A "Szurkolói szív" megoldás segítségével Magyarországon bárki kifejezheti szurkolását kedvenc sportolóinak.
A cégnév alapján az ember azt gondolná, hogy a Quattrosoft egy tőről metszett IT-megoldásokat fejlesztő vállalkozás. Megismerkedve mindazzal, amit a Quattrosofttól az ügyfeleik kapnak, erősen leegyszerűsítőnek tűnik az előbbi feltételezés.
Hamarosan megrendezésre kerül a Fujitsu és az Intel közös rendezvénye, mely a nyári időszak egyik legjelentősebb technológiai partnertalálkozója. Az esemény elsődleges célja, hogy bemutassa, a digitalizáció és az ezzel kapcsolatos változások milyen hatással vannak ránk emberekre. Hogyan formálódik át a környezetünk anélkül, hogy észrevennénk.
2018-ra már hárommillió ember munkáját irányítja robot.
Az idei InnoWorld az innovációban nagyágyúknak számító nemzetközi és magyar cégeknek és újonnan feltűnt vállalkozásoknak egyaránt lehetőséget ad arra, hogy utat mutassanak a fejlesztésekért felelős informatikai vezetőknek, szakembereknek.
A számítógépes bűnözéssel foglalkozó csoportok HR specialistákat, marketingeseket és képzési szakembereket alkalmaznak a HPE tanulmánya szerint.
Napjainkban reneszánszukat élik a televíziós sorozatok: a napi sugárzású szappanoperák mellett ma már egészen nagy költségvetésű, magas művészeti színvonalat képviselő drámák és kalandsorozatok is képernyőre kerülnek. Az Invitel kíváncsi volt a hazai trendekre, ezért Nagy Sorozatrajongó címmel elindította online kérdőívét, amelyet 2015. december és 2016. január között több mint 5000-en töltöttek ki.
Az internet globális elterjedése a világ népességének hét százalékát, azaz félmilliárd embert emelhet ki az abszolút szegénységből, és 6,7 billió dollárral növelheti a világgazdaság teljesítményét, olvashatjuk a Strategy&, a PwC hálózatához tartozó stratégiai tanácsadó cég új tanulmányában.
Általános vélekedés és jótanács volt a biztonsági szakemberektől, hogy az igazán fontos adatainkat tartalmazó számítógépeket, vagy azok hálózatát ne csatlakoztassuk az internethez, így megvédhetjük őket a rosszindulatú adatlopó kártevőktől. Az ESET szakemberi fedezték fel az USB Thief névre keresztelt kártevőt, amelynek működési mechanizmusa jelenleg komoly kihívás elé állítja a szakértőket is.
Az ESET minden hónapban összeállítja a világszerte terjedő számítógépes kártevők toplistáját, amelyből megtudhatjuk, hogy aktuálisan milyen kártevők veszélyeztetik leginkább a felhasználók számítógépeit. 2016 januárjában egy komoly változást is hozott a lista, lekerült róla az Autorun, amely a legrégebben szereplő és egyik leggyakoribb számítógépes vírus. Az ESET szakemberei a Dell körül kialakult átverési botrányt is elemezték.
Az ESET által összeállított legelterjedtebb kártevők toplistájának vezető helyén a tavalyi év utolsó hónapjában sem volt változás, a második pozícióba azonban egy újonc került. A biztonsági szakemberek a toplista és a tavalyi összefoglaló mellett elemezték, hogy milyen kockázatokkal és veszélyekkel kell számolnunk az idei évben.
A számítógépes vírusok történelmében a jelképes nulla kilométerkövet a PC MS-DOS (MicroSoft Disk Operating System) rendszerű gépeket támadó pakisztáni eredetű Brain képviseli, megjelenését az 1986. január 19. dátumhoz kötik. A 80-as évek végén, de még a 90-es évek elején is elenyészően csekély, pár ezres nagyságrendű volt azon kártevők száma, amelyek számát ma már hozzávetőlegesen 350 millióra becsülnek a vírusvédelmi szakemberek.
2015 októberében két különböző LNK/Agent trójai található a második és harmadik helyen. Róluk annyit érdemes tudni, hogy a LNK/Agent egy olyan kártékony link hivatkozás, amelyik különféle parancsokat fűz össze és futtat le észrevétlenül a háttérben, működését tekintve hasonlít a régi autorun.inf mechanizmusára. A víruslista mellett az ESET szakemberei az úgynevezett 419-es néven is emlegetett nigériai csalások hátterét mutatják be az érdeklődőknek.
Megújult szakembergárdával szolgálja ki viszonteladó partnereit az RRC Hungary Kft. Security üzletága, melynek tagjait a szervezeti egység új vezetője, Simon Tamás választotta be a csapatba. A gyártókkal és a viszonteladókkal kialakított kapcsolatok továbbvitele mellett az üzletág a személyi változásokon túl is szolgál újdonságokkal.
Ha valamiről unalmasan beszélnek, az még nem szükségképpen érdektelen. Hogy ülve álomba ne szenderüljek és rá ne boruljak a rendezvényasztal csillogó terítékére, az előbbi mondatot mormoltam magamban tavaly szeptemberben.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.