A belső logisztika fejlesztése autonóm mobil robotok nagy flottáival
Nő a nagy AMR-flottákra háruló felelősség az intralogisztikában.
Nő a nagy AMR-flottákra háruló felelősség az intralogisztikában.
Új fizetési megoldást fejlesztenek pályázati támogatással.
A szállítódoboz világszerte mindenütt kapható, ahol a drónos szállítás feltételei adottak, illetve a helyi jogszabályok nem tiltják az alkalmazását.
A Financial Times által rangsorolt magyar vállalat fejlesztése segítene a kommunikációs szakembereknek.
Az OPPO arra ösztönzi a fiatal vállalkozókat, hogy technológiai innovációval segítsék a klímaváltozással kapcsolatos kihívások kezelését és a fenntarthatóbb jövő megteremtését.
A szóban forgó rendszert már régóta a legfeketébb fekete titok fátyolába burkolták, úgynevezett különleges hozzáférési programként fejlesztették ki.
Célja, hogy megvédjék a felhasználókat a fejlett fenyegetésektől.
Egyetlen felületről kontrollálhatóak a pénzügyek.
A Programozd a jövőd program keretében az országban elsőként Veszprémben adtak át ilyet.
Számos próbálkozás volt már rendszerszinten is működő, stabil e-diploma technológia kifejlesztésére, ám a nemzetközi szintéren megjelent innovációk egyelőre nem terjedtek el széles körűen.
A félvezető 100 ezerszer vékonyabb, mint egy papírlap, és rendkívül energiatakarékos, mivel a kutatók szerint nem ad le hőt.
A szakember új pozíciójában a fejlett technológiák és beágyazott rendszerek vezetőjeként fog tevékenykedni.
Budapesti matematikusok formálják a világ pénzügyeit.
A Toyota 2030-ig több mint 13,5 milliárd dollárt költ EV-akkumulátorok és ellátórendszerek fejlesztésére.
Az ABB Robotika üzletága tesztközpontot nyit.
Természetesen politikai okok vannak a háttérben.
Az aláírásra váró szabályozás kényszerítené a cégeket, hogy alternatív fizetési rendszereket is engedélyezzenek a fejlesztőknek az alkalmazásboltjaikban.
A könyvelés azonban a fejlett gépi tanuláson alapuló algoritmusok mellett is meglehetősen nehezen automatizálható teljesen.
A világ legnagyobb internetes adatforgalmi csomópontjától, a frankfurti DE-CIX-től húsz kilométerre fekvő központ tízezer négyzetméteres és 2022-ben készül el.
Az ügyfélélmény kritikus pontja az ügyfélszolgálat.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.