Vége a kalózkodásnak: az Opera böngésző szűrni készül az illegális helyeket!
Orosz hatóságok erőltetik a feketelista beépítését.
Orosz hatóságok erőltetik a feketelista beépítését.
A Tesco Bank több ezer ügyfele esett nemrégiben a kiberbűnözők áldozatául az Egyesült Királyságban. A támadást az úgynevezett Retefe kártevő használatával hajtották végre a kiberbűnözők. Mivel a kártevő célpontjainak listáján más bankok is szerepelnek, illetve a program más régiókban is felbukkanhat, az ESET létrehozott egy diagnosztikai eszközt, ami a felhasználók számítógépének átvizsgálásával segít védekezni a Retefe vírus ellen.
Az ESET minden hónapban összeállítja a világszerte terjedő számítógépes vírusok toplistáját, melyből megtudhatjuk, hogy aktuálisan milyen kártevők veszélyeztetik leginkább a felhasználók számítógépeit. 2016. szeptemberében a trójai kártevők uralják a listát – 10 vírusból 9 trójai program.
Nem teljesen kockázatmentes a keresők által megjelenített hivatkozásokra való kattintás.
A Microsoft legendás alapítója is rajta volt Hillary Clinton listáján.
Szingapúr, Toronto és Párizs követi a 30 világváros társadalmi és gazdasági helyzetét elemző listán a brit fővárost.
A Schneider Electric az első helyen szerepel a Navigant Research épületrendszereket rangsoroló listáján.
Az ESET minden hónapban összeállítja a világszerte terjedő számítógépes vírusok toplistáját, amelyből megtudhatjuk, hogy aktuálisan milyen kártevők veszélyeztetik leginkább a felhasználók számítógépeit. Az augusztusi toplista mellett a biztonságtechnológiai cég azt is bejelentette, hogy ESET Smart Security 9 megoldása elnyerte a legnagyobb európai informatikai magazin legjobb otthoni biztonsági megoldásoknak járó “Golden Computer” díját.
Az ESET minden hónapban összeállítja a világszerte terjedő számítógépes vírusok toplistáját, amelyből megtudhatjuk, hogy aktuálisan milyen kártevők veszélyeztetik leginkább a felhasználók számítógépeit. Az ESET júliusi listájának új szereplője a Defo, amely az általános észlelési gyűjtőneve az MS-DOS platformon futó kártékony programkódoknak.
Jövő év elejétől hátra sorolja találati listáján azokat a site-okat, amelyek tolakodó reklámokat alkalmaznak.
Az ESET minden hónapban összeállítja a világszerte terjedő számítógépes vírusok toplistáját, amelyből megtudhatjuk, hogy aktuálisan milyen kártevők veszélyeztetik leginkább a felhasználók számítógépeit. Az ESET júniusi listájára egy olyan kártékony szerzemény is felkerült, amely webböngészők manipulálásával és a felhasználók ártalmas weboldalakra történő vezetésével segíti a vírusterjesztőket.
A lista 2,2 millió, kiemelt kockázatot jelentő személy adatait tartalmazza.
Egyáltalán nem meglepő módon a technológiai iparág vezető cégei dominálnak azon a listán, amely a legvonzóbb állásajánlatokat a LinkedInen meghirdető vállalatokat sorolja fel.
Az ESET minden hónapban összeállítja a világszerte terjedő számítógépes kártevők toplistáját, amelyből megtudhatjuk, hogy aktuálisan milyen kártevők veszélyeztetik leginkább a felhasználók számítógépeit. 2016. májusában első helyre ugrott előre a JS/Danger.ScriptAttachment trójai, amely fertőzött e-mailek mellékletében terjed, és javarészt zsaroló kártevőket terjeszt.
A GKI Digital immáron második éve publikálja a magyar piac 10 legnagyobb e-kereskedőjének rangsorát.
Az ESET Telemetria rendszere kiugró észlelési csúcsot mutatott több Európai országban az elmúlt napokban. A biztonságtechnológiai cég állandóan figyelő rendszere már több kontinensen is észlelte a zsarolóvírusok hullámszerű terjedését, amely most újra Európát fenyegette legjobban. Magyarországot a jelenlegi hullám közepesen érintette a 36%-os észlelési aránnyal a lista 15. helyén végzett.
Kilógott a sorból. Kilógott a szocialista felsőoktatási mintaintézmény professzorainak hosszú és szürkülő sorából. Nem véletlen, hogy Heller László azon nagyon kevesek közé tartozik, akikre büszkén emlékszem mint olyan egyetemi tanáraimra, akiknek előadásait volt szerencsém látogatni.
A számítógépes bűnözéssel foglalkozó csoportok HR specialistákat, marketingeseket és képzési szakembereket alkalmaznak a HPE tanulmánya szerint.
2016 áprilisában a legnagyobb számban elterjedt tíz károkozó közül hét a trójaiak családjába tartozott. Az előző havi második helyezett a Win32/Bundpil féreg ismét az élre állt, így újból vezeti a mezőnyt, míg ezüstérmes a JS/TrojanDownloader.Nemucod trójai lett, amely HTTP kapcsolaton keresztül további kártékony kódokat igyekszik letölteni a megfertőzött számítógépre.
2016 márciusában nem csak visszatért, de át is vette a vezetést a JS/TrojanDownloader.Nemucod trójai, a zsarolóvírusok legfőbb terjesztője. Második helyre csúszott vissza az eddigi listavezető Win32/Bundpil féreg, amely meghajtóinkról minden adat törlésére is képes.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.