Tényellenőrökkel akarja levadászni a kacsákat a Facebook
A kamugyanús híreket szakértők fogják megvizsgálni, és ha tényleg hamisak, figyelmeztető jelzést kapnak.
A kamugyanús híreket szakértők fogják megvizsgálni, és ha tényleg hamisak, figyelmeztető jelzést kapnak.
A Dell EMC ma bejelentette, hogy Dienes-Oehm Tivadart nevezi ki a Dell EMC Magyarország vezérigazgatójává, amely pozícióját hivatalosan 2017. február 1-jétől tölti be.
Az HBO-n 2016. november 6-án indul a népszerű magyar bűnügyi sorozat, az Aranyélet második évada.
A vádirat közel végleges verzióját az Európa Bizottság a múlt héten postázta a panasztevőknek.
Elérheti az 50 ezer dollárt a program első szakaszában elnyerhető jutalmak összege.
A közösségi háló új szűrőt vet be a félrevezető tartalmak ellen.
A létrejövő szervezet vezető SaaS vállalat lesz változatos és innovatív termékportfólióval
Közeleg a nyári főszezon, a legtöbben már szállásokat keresünk a nyaralásra, és épp az utolsó kétségbeesett kísérleteket tesszük a strandoláshoz megfelelőnek tartott testforma eléréséért. A munkahelyünkön ilyenkor már általában vadul hajtunk, hogy minden fontos projekttel végezzünk a vakációig, amit ideális esetben teljes mértékben a pihenésnek szentelünk. Néha azonban adódnak kivételek, és kénytelenek vagyunk a szabadság alatt is megválaszolni néhány levelet vagy elintézni egy-két feladatot.
Négy új sajátmárkás okostelefon, köztük a kiemelkedő tudású Smart Ultra 7, a "nagyvad" Smart Platinum 7, valamint a Vodafone saját fejlesztésű VR-szemüvege is bemutatkozott a Vodafone újonnan megnyílt belvárosi üzletében.
Azzal vádolják a Microsoftot, hogy piaci túlsúlyát kihasználva kényszerít a továbbfejlesztésre.
Már Európában is terjed a SpyLocker legújabb változata, amely főleg bankoló és más jelszavainkra vadászik, de az SMS-ek és hívásnaplók is érdeklik.
A program keretében a Magyar Telekom Nyrt. és a T-Systems Magyarország Zrt. munkavállalóinak döntő többsége részvényjuttatásban részesülhet. A program a vállalat rendes juttatási csomagján felüli javadalmazási elemet jelent.
Nem a cégek tehetnek arról, hogy a női informatikusok lényegesen kevesebbet keresnek férfitársaiknál. A probléma alapvető okát a társadalomban - a beidegződésekben, a magabiztosság hiányában - kell keresni.
Holland kutatók mesterséges intelligencia-program segítségével vadonatúj Rembrandt-képet készítettek. Az eredmény lélegzetelállító.
Főként az egészségbiztosítókat támadják, mert így egyszerre sokmilliónyi páciens adataihoz juthatnak hozzá.
Kíméletesen bánik a betolakodókkal a sűrített gázzal működő kézifegyver.
A Mobil Világkongresszuson muttata be „Connected Home”, azaz Összekapcsolt Otthon koncepcióját a ZyXEL. Fejlesztéseivel a tajvani gyártó elsősorban a felhasználók integrációját, a felhő alkalmazások egyszerűsítését, valamint a mobilsávszélesség lefedettségének maximalizálását célozza meg.
Egy holland cég a repülő eszközök távol tartásának merőben új módját javasolja.
Los Angelesben vád alá helyeztek két drónpilótát, akik tiltott helyen röpködtek gépükkel. Akár börtönbe is kerülhetnek.
Noha még nincs itt az 5G, kétségtelen, hogy néhány éven belül mindennapjaink részévé válik. Senki ne gondoljon azonban egyetlen vadonatúj technológiára, ami felvált minden jelenlegit. A mai fejlesztési és használati trendek már előrevetítik az új világ néhány jellemzőjét, például az IoT hódítását, de arra is számíthatunk, hogy zökkenőmentesen tudunk majd vándorolni a különféle technológiák között.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.