Nyomtatás bármilyen mobileszközről
A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet bejelentette, hogy megjelent az iPrint 2.0, amellyel a Budapesten megrendezett Open Horizons Summit 2016 konferencia látogatói testközelből is megismerkedhettek.
A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet bejelentette, hogy megjelent az iPrint 2.0, amellyel a Budapesten megrendezett Open Horizons Summit 2016 konferencia látogatói testközelből is megismerkedhettek.
A kormányzati informatikai rendszert ért támadás célja szándékos károkozás volt, ugyanakkor ez nem sikerült, mondta Németh Szilárd, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke.
A szervezetek átlagosan hét perc figyelmet fordítanak egy biztonsági riasztás kivizsgálására, ennyi idő áll rendelkezésre például egy célzott támadás felismerésére is.
A felhasználók gyakran a védelmi rendszer leggyengébb láncszemei, tegyünk róla, hogy esetünkben ne így legyen.
Gyorsabban elkészülő, nagyobb üzleti értékű, működőképes termék, elégedett ügyfél, motivált csapat, mérhető, folyamatos fejlődés. Az agilitás jellemzői ezek, amely az utóbbi évtizedekben világszerte radikálisan átalakította a szoftveripart.
Hiába áldozza költségvetésének jelentékeny hányadát IT-biztonsági megoldásokra az informatikai vezető, valamit nem spórolhat meg. Azt, hogy maga és csapata alkalmassá váljon, majd az is maradjon a kibertámadások megelőzésére és - ha úgy alakul - a következmények elviselésére, a talpra állásra.
A kiberbűnözők megduplázzák erőfeszítéseiket, hogy a kiskereskedőktől megszerezzék a fizetésre használta bankkártyák adatait, állapították meg a FireEye biztonsági cég szakértői.
A biztonsági ellenőrzést arra fejlesztette ki a Facebook, hogy felkutassa azokat az embereket, akik egy vészhelyzet környékén tartózkodnak.
A Kaspersky Lab GReAT csapatának szakértői kutatást végeztek egy magánklinikán, hogy megpróbálják felfedezni a biztonsági hiányosságokat és azt, hogy miképpen lehet kezelni azokat. Sebezhetőségeket találtak orvosi eszközökön, melyek révén a kiberbűnözők hozzáférhetnek a betegadatokhoz, valamint befolyásolhatják fizikai állapotukat.
A gazdasági, politikai és tudományos vezetők szerint Magyarországnak és a régiónak is hatalmas esélyt teremthet a kiemelkedésre a kutatás-fejlesztés és az innováció.
Az SMTP Strict Transport Security mechanizmus, amely több más cég közreműködésével készült, a közbülső ember típusú támadásoktól védi a levelezést.
A Kaspersky Lab és a WISeKey, egy svájci kiberbiztonsági cég bejelentette a WISeID Kaspersky Lab Security kiber reziliens alkalmazás speciális kiadását.
A vállalati informatikai szolgáltatásokat világszerte kínáló Avnet Technology Solutions magyarországi leányvállalatának ügyvezetője, egyben a vállalat dél-kelet-európai régiójának vezetője, Bartha Péter hat pontban foglalta össze a technológia világára vonatkozó vízióit.
A Google átláthatósági jelentése áttekinti a HTTPS protokoll eddigi használatát.
Újraértelmezik az üzleti siker fogalmát a cégvezetők a változó világban - világított rá a PricewaterhouseCoopers friss felmérése -, és az átalakulás első számú mozgatóerejét a technológia fejlődésében látják. A kihívások megválaszolásában is segít az IT, de a dolog ennél jóval összetettebb.
Interjú Mike Schutzcal, a Microsoft Cloud és Enterprise divíziójának felhőplatformért felelő termékmarketing-igazgatójával.
Bírósági végzéssel próbálja elérni, hogy az internetszolgáltató kiadja az illegálisan aktiválók nevét.
Bajban vannak a netes bűnözők. Ugyanaz a gondjuk, mint az infóbiztonsági cégeknek: nehéz jó szakembert találni.
Csökken a szervezetek védekezőképességébe vetett hit, miközben a kiberfenyegetések ipari méreteket öltenek. Az elöregedő infrastruktúra, az idejétmúlt szervezeti felépítés és gyakorlat is hátráltatja a vállalatokat a támadások hatékonyabb észlelésében és az okozott károk enyhítésében, derült ki a Cisco éves biztonsági jelentéséből.
Mintegy harminc éve tesz az oktatás fejlesztéséért Gasparetz András, a MagiCom Kft. ügyvezető igazgatója, akinek elkötelezettségét a Pannon Egyetem Pannónia Felsőoktatásáért díjjal jutalmazta.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.