Még jobban bezöldül a Lenovo
A kínai cég eddig is nagy súlyt fektetett a környezettudatosságra, az elkövetkező tíz évben azonban további radikális csökkentést tervez az üvegházhatású gázok kibocsátása és a műanyagok felhasználása terén.
A kínai cég eddig is nagy súlyt fektetett a környezettudatosságra, az elkövetkező tíz évben azonban további radikális csökkentést tervez az üvegházhatású gázok kibocsátása és a műanyagok felhasználása terén.
Felfedte egy ambíciózus célját a szoftvergyártó óriás: a vállalat meg akarja szüntetni karbon lábnyomát, melynek eredményeképpen 2030-ra karbon negatívvá válnak.
A Viber felhasználói hamarosan könnyen küldhetnek kisebb-nagyobb összegeket egymásnak az alkalmazáson belül elérhető, magyar fejlesztésű szolgáltatás segítségével. Az új Viber funkció, a Moneytou a világon elsőként magyar kibocsátású bankkártyákkal lesz használható, de a tervek szerint más piacokon is bevezetik majd.
Ez a mennyiség nagyjából Lengyelország áramfogyasztási rátájának felel meg, és azt jelenti, hogy a webbányászat környezeti hatása évi mintegy 800 tonna széndioxid-kibocsátását eredményezi.
Zöldnek lenni menő. Egy magára valamit is adó kultúrlény feltétlenül tesz olyat, amivel demonstrálhatja, hogy ő bizony hozzá kíván járulni környezetünk jobb jövőjéhez. Egyik kedves ismerősöm néhány éve vett magának egy villanyautót. A teleket télikabátban vezette végig, nyaranta pedig izzadt a kocsiban, mint a ló, hogy spóroljon az aksival, de elmondhatta: nulla károsanyag-kibocsátású járművel rója a kilométereket. Most visszaváltott benzinesre. Az informatikusnak nem igen és nem között kell választania. Összetett feladattal szembesül, amikor a felügyelt rendszerek zöldítésére adja a fejét.
A német hatóság megmérte az okostelefonok energiakibocsátását.
A Fujitsu szerver- és tárolótechnológiájával működik a világ egyik első, közel nulla kibocsátású adatközpontja egy németországi szélturbinában.
A Microsoft elkészült a kritikus hiba kijavításával, néhány napon belül újraindul a frissítés kibocsátása.
Riasztóan rövid idő alatt megduplázódhat az infokommunikációs technológiákhoz köthető széndioxid-kibocsátás: előrejelzés szerint 2020-ban akár a globális emisszió 4 százalékára is rúghat. Minthogy a felhőszolgáltatások gyorsuló térhódításával az elszaporodó adatközpontok szénlábnyoma a legnagyobb - és a leggyorsabban is növekvő - az iparágon belül, létfontosságú, hogy működtetőik a hatékonyság fokozásával enyhítsék a létesítmények energiaéhségét. Tíz éve indult az európai kezdeményezés, amely megmutatta, hogy erre a vállalatok nem csupán a törvényi szabályozás kényszerítő erejével vehetők rá.
Magyarország előrelépett a gazdasága zöldítésében és a kibocsátás-csökkentésben, de gyorsabban kell haladnia a fosszilis tüzelőanyagok megújuló energiaforrásokkal való helyettesítése, az épületek energiahatékonyságának javítása és a fenntartható közlekedés előmozdítása terén, áll az OECD egy újonnan megjelent értékelésében.
Két Celsius-fok alatti globális felmelegedés? Világszinten 50 százalékkal csökkentett szén-dioxid-kibocsátás 20 éven belül? Nem csalás vagy ámítás. A "Better Energy, Greater Prosperity" (Tisztább energia, látványosabb fejlődés) címmel megjelent tanulmány szerint az energiarendszer átalakítása a fejlett és a fejlődő országokban egyaránt kivitelezhető, ráadásul a változtatás ösztönzőleg hat a növekedésre és a gazdasági fejlődésre.
A Joomla kritikus hibáját kihasználó első támadások a javítócsomag kibocsátását követő négy órán belül megtörténtek.
Az elektronikus kártyakibocsátás egységesítésének alapvető technológiai, eljárási, szervezeti kereteiről fogadott el törvényt hétfőn az Országgyűlés.
A vállalatok üzleti célú innovációinak, innovációs képességeinek, az eredményre gyakorolt hatásának bemutatására Magyarországon is elindult az Innovációs Jelentések kibocsátása.
386 tonna szén-dioxid kibocsátását akadályoz meg a következő években a ZyXEL azzal, hogy újabb környezettudatos szabványokat alkalmaz a jövőben. Ezzel átszámolva kb. 9.650 fát ment majd meg.
Zöldárammal fogja üzemeltetni összes adatközpontját az SAP- jelentette be a szoftvergyártó. A megújuló energiával működő adatközpontokkal az SAP csökkenteni kívánja a CO2 kibocsátását, mely növekedett azáltal is, hogy egyre több vállalat veszi igénybe a felhő megoldásait. Az adatközpontok energiafelhasználása 173 gigawatt óra volt tavaly. Ez 45 000 magyar család éves áramfogyasztásával egyezik meg.
Közzétette előzetes fenntarthatósági gyorsjelentését az SAP. A jelentésből kiderül, hogy a rekord üzleti bevétel nem járt együtt minden zöld cél elérésével. Nem sikerült ugyanis a terv szerinti ütemben csökkenti a CO2 kibocsátást, mely 2012-ben 490 kilotonna volt globálisan, a kívánt 480 kilotonna helyett. Az emisszió így megegyezik a 2011-es értékkel. A vállalat közlése szerint ennek hátterében az üzleti repülőutak nagy száma áll.
Az SAP közzétette a harmadik negyedévre vonatkozó fenntarthatósági gyorsjelentését. A riport szerint veszélybe kerülhet a vállalat 2012 egészére tervezett széndioxid kibocsátási terve (480 kilotonna), az üzleti célú utazások nagy száma miatt. Már a három hónapos teljes emisszió (130 kilotonna) 40%-át adják az üzleti repülőutak.
130 kilotonna üvegházhatású gázt bocsátott ki globálisan az SAP a rekordszámokat produkáló második negyedévben- jelentette be a szoftvercég.
A nemzetközi értékpapírpiacon hosszú ideje nem vártak annyira eredeti részvénykibocsátást, mint a Facebookét. A közösségi média szupersztárjának parkettre lépése azonban nem sikerült valami fényesen, sőt elemzők szerint, aki jó pénzt akar csinálni, inkább más technológiai részvényeket is vegyen szemügyre, mielőtt meggondolatlanul bevásárolna.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.