. Hirdetés

Az Invitel vezérigazgatója hisz a magyar kormánynak

|

Megérti a magyar infokommunikációs piac egyik meghatározó szereplőjének, az Invitelnek a vezérigazgatója, hogy a távközlési különadó bevezetése a maga idejében fontos szerepet játszott a magyar költségvetés egyensúlyának helyreállításában.

Hirdetés

David Blunck hangsúlyozza, hogy hisz a kormánynak, amikor azt hallja, hogy e különadót ki fogják vezetni, viszont indokoltnak tartja, hogy ez a kivezetés minél gyorsabban történjen meg.

Az Invitel ma tartott sajtóeseményén a cég vezetői tájékoztatták a sajtó megjelent képviselőit az utóbbi években elért eredményekről és arról, hogy milyen célokat tűztek ki maguk elé idénre. Az Invitel felpörgeti stratégiájának megvalósítását – e címet viselte a rendezvény, amelynek első előadója a vezérigazgató volt, aki a hazai infokommunikációs piacot elemezte és összehasonlította a magyar adatokat a nemzetközi statisztikákkal, bizonyítva, hogy van még hova fejlődnünk, továbbá az előbbiekben leírt üzenetet fogalmazta meg a magyar kormánynak.

Mind a lakossági, mind pedig az üzleti felhasználók esetében a felhasználói igényekhez illeszkedő kínálat kialakítására törekedik a cég, és kész arra, hogy több tízmillió eurós befektetésekkel fejlessze tovább saját infrastruktúráját és szolgáltatásait – jelentette ki Blunck.

Az üzleti felhasználók számára szánt szolgáltatásokról Mártha Imre, a cég operatív főigazgatója szólt. Elmondta, hogy a felhőszolgáltatások terén élenjáró Invitel a vegyes, hibrid felhős megoldásokat kínálja a piacnak, mert úgy tapasztalják, hogy a piacnak erre van igénye. A kevésbé érzékeny adatokat tárolják az ügyfelek a felhőben, a kritikus adatokat viszont szeretik a maguk szerverein tudni. „Az informatikai vezetők szeretik, hogy közel legyenek az adatokhoz” – mondta Mártha.

Új szolgáltatása az Invitelnek a DDoS védelmi megoldás, amely iránt élénk a piaci érdeklődés. A túlterheléses támadások új korszakát éljük, a megtámadott célpontok a legkisebb weboldaltól a nagy cégek rendszereiig terjed, az Invitel szolgáltatása skálázható, ezért a legkülönfélébb ügyfelek számára teszi elérhetővé a biztos védelmet.

David Blunck hosszú távra fókuszál

A sajtértekezlet után rövid interjút kértem David Blunkctól.

-- A sajtóértekezlet címe szerint az Invitel felgyorsítja a stratégiájának végrehajtását. Vajon mivel foglalkoztak eddig, miért éppen most jött el az ideje a gyorsításnak, miért nem tették meg ezt tegnap vagy tegnap előtt? Vagy ez csupán egy kommunikációs trükk?

-- Annak eldöntésében, hogy mit és mennyit kell befektetni, a vállalatnak számos dolgot kell figyelembe vennie. Az első dolog, hogy a cég rendelkezik-e működő stratégiával. Az utóbbi három évben meggyőződhettünk arról, hogy rendelkezünk működő stratégiával mind a lakossági területen, mind pedig az üzleti területen. Első ízben dupláztuk meg a bevételeinket, megerősítettük, hogy a stratégiánk működik. Azon, hogy működik, azt értem, hogy ügyfeleink szeretik a termékeinket. Most tehát egy olyan ponton vagyunk, ahol felgyorsíthatunk és új befektetéseket eszközölhetünk e területeken. Azt is látjuk, hogy a magyar gazdaság folytatja a javulást. Ahhoz, hogy befektetési döntéseket hozzunk, meg kell értenünk, milyen megtérüléssel számolhatunk e befektetések esetében, és mivel a gazdaság kezd magához térni a krízis évei után, úgy érezzük, eljött az idő a gyorsításra.

-- Azt gondoltam, hogy válaszában utal majd arra, hogy a közelmúltban voltak bizonyos liezonjaik befektetőkkel, és az ipar már azzal számolt, hogy az Invitel új tulajdonos kezébe kerül. Ennek az időnek vége?

-- Folytonosak a liezonjaink a befektetőkkel…

-- … célpontja az Invitel a befektetőknek…

-- …ahogyan azok más sikeres cégek is. Sok emberrel beszéltünk. A cég és a menedzsment szempontjából nézve, mint vezérigazgatónak az a célom, hogy hosszú távra fókuszáljak, arra, hogy mi a jó az Invitelnek, mi a jó az Invitel ügyfeleinek. A tulajdonosunk és a részvényesek szempontjából a dolog ugyanígy néz ki, ők is a hosszú távra koncentrálnak, arra, hogy melyek azok a befektetések, amelyek szükségesek a stratégiánk megvalósításának folytatásához.

-- Azt mondja tehát, hogy az új befektetőkkel kapcsolatos híresztelések nem zavarták meg önöket abban, hogy az üzletre fókuszáljanak.

-- Az Invitel története a Panteltől a mostani nevéig tele van akvizíciókkal, volt időnk megtanulni, hogy az a legjobb a tulajdonosnak, a részvényeseinknek, a munkatársainknak és az ügyfeleinknek, ha a hosszú távú célokra koncentrálunk, mert csak ez adhat értéket a vállalatunknak.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.