. Hirdetés

Eljött a megtérés ideje

|

Nem hagyhatja ki a digitális átalakulást egyetlen vállalkozás sem, feltéve, ha szándékában áll belépni a következő korba. Viszont nem kizárt, hogy a változást nem éli túl, más lesz belőle, mint amiről a terv szólt. Az is megeshet, hogy elhullanak azok a vezetők, akik az átalakulást egyénként kezdeményezték, netán véghezvitték. Az informatika főnökei sincsenek biztonságban.

Hirdetés

Ritka az olyan év az informatikában, amelynek lényegét egyszerűen össze lehet foglalni. A most végződő 2017-ben szerintem egyetlen szó köré rendeződtek hazánk szakmai történései, és ez a szó a digitalizáció. A digitális átalakulásról beszélt az, aki még csak tervezi, az is, aki már túl van rajta, és az is, aki már meg is bánta, hogy megtette, mert nem olyan lett a végeredmény, mint amilyennek a tervezéskor gondolta.

          

Összetett szerep felvállalására kényszerül az informatikai vezető ezekben a szakembert próbáló időkben. Vezetőtársai azt várják el tőle, hogy álljon az élére a változásoknak, vezesse át a vállalatot az új korba, miközben minden működjön olyan zökkenőmentesen és biztonságosan, ahogyan az a boldog békeidőkben megszokottnak volt mondható.

 

A legnagyobb változáson minden bizonnyal magának a CIO-nak kell átesnie ahhoz, hogy egyszerre játszhassa a transzformáló és a stabil háttért biztosító szerepét.

Vegyük a digitalizációt: ha az informatika első embere maradéktalanul meg akar felelni a menedzsment elvárásainak, akkor alapjaiban kell, hogy megváltoztassa azt, ahogyan dolgozik, ahogyan együttműködik vezetőtársaival.

Agilitás. Lehet, hogy korábban csak olyan projekt indulhatott a CIO felügyelete alatt, amelynek a nagykönyv szerint volt kidolgozva minden részlete, a projektindító dokumentumtól a projektterven át a költségvetésig. Előfordulhat azonban, hogy a menedzsmentnek halovány elképzelése sincs arról, mit is akar voltaképpen, mindössze azt érzi, hogy változni kell, különben vége a cégnek. A CIO-nak tehát már akkor be kell szállnia a munkába, amikor a digitalizáció igénye megfogalmazódik, de az iránya, stratégiája még nem tisztázott. Az IT-vezetőtől nemcsak azt várja el a vezetőség, hogy levezényelje a nagy átállást, hanem azt is, hogy mutassa meg a technológia adta új lehetőségeket, és terelje az üzlet megújításáról gondolkodást is. Lehet, hogy korábban a CIO az agilis módszertant kiirtotta a vállalat szótárából és gyakorlatából, most jobb, ha maga is az alkalmazójává válik.

Felhő. Lehet, hogy korábban minden eszközzel védelmezte a saját házon belüli infrastruktúrát, és mindent megtett azért, hogy nehogy az IT-jából bármi is kicsússzon felhőszolgáltatókhoz. Most azonban szinte bizonyos, hogy a változás, az átállás olyan mértékű, horderejű és olyan hajszolt ütemezésű a menedzsment érthető türelmetlensége miatt, hogy nem fér bele a házon belüli infrastrukturális fejlesztések levezénylése a beszerzéstől az implementáláson át a beüzemelésig. Lehet, hogy korábban a CIO előtt még az aznapi időjárásról szólván is ajánlatos volt kerülni a felhő szót. Most eljött a CIO számára a megtérés ideje - már ami a felhőben való hitet illeti.

Elengedés. Lehet, hogy korábban a CIO egyik legfőbb törekvése az volt, hogy együtt tartsa az informatikai szervezetet az infrastruktúra működtetőitől a fejlesztőkig. Rohanunk a digitalizációba, és szinte ebben a tempóban változnak a vállalatok szervezeti ábrái, nem hagyva érintetlenül az egykoron büszke, bevehetetlen várnak tűnő informatikát sem. Van, ahol nemes egyszerűséggel kettészelték az IT-szervezetet, és az üzemeltetést elválasztották a digitalizációt is végrehajtó fejlesztő, innovatív egységtől. Nincs többé ott összetartás, nincs többé egység a menedzsmenttel szemben vívott belső csatákban - az IT-szervezet ereje a múlté. Nagy kérdés, miként kezelje e helyzetet a leköszönő CIO? Az a vezető, akinek ilyenkor vagy másik pozíciót kínálnak fel, vagy akinek akár fel is mondhatnak. Ilyenkor jobb, ha arrafelé indul, ahol tapasztalatait és személyes képességeit a legtöbbre értékelik.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.