. Hirdetés

Tánc kifeszített kötélen

|

Ha szédül, elsápad, gyomra összerándul, émelygés fogja el, lába remegni kezd, amikor letekint az emeleti ablakból, vagy amikor végiglépdel az ötödiken a régi bérház keskeny körfolyosóján, a legjobb, ha orvoshoz fordul. Ha a rosszullét kerülgeti, amikor, mint az informatika vezetője, úgy érzi, hogy kötéltáncra kényszerül, a legjobb, ha most velem tart.

Hirdetés

Tizenhetedik alkalommal készült el az amerikai CIO esedékes éves jelentése a vezető informatikusok helyzetéről (State of the CIO, 2018). Az innováció és a CIO kapcsolatával foglalkozó anyagokat, kutatásokat keresgéltem a világhálón, amikor rátaláltam egy érdekes videós műsorra, amelyben amerikai kollégáink a szóban forgó jelentést ismertetik, és kikérik két gyakorló informatikai vezető véleményét a kutatás eredményeiről.

          

Ezer körülien válaszoltak a kérdésekre, közülük több mint 750-en az informatika legfőbb döntéshozói voltak (nem feltétlenül mind CIO-k), 250-en pedig az üzlet oldaláról fogalmazták meg véleményüket.

A kutatás eredményeit mintegy harminc diában összefoglaló prezentációból egyetlen egyről szólok ehelyütt. Előrebocsájtom és hangsúlyozom, hogy a State of the CIO amerikai környezetben készül, a válaszadókat az amerikai üzleti, vállalati és technológiai kultúra hatja át. Ugyanakkor, ismerve olyan tanulmányokat is, amelyek kitérnek az amerikai és a magyar vállalati informatikai viszonyok közötti hasonlóságokra és különbözőségekre is, úgy vélem, az általam kiválasztott diában foglaltak érdekesek lehetnek a hazánkban tevékenykedő informatikai vezetőknek.

           

Azt a diát emeltem ki a többi közül, amelynél a résztvevőknek jelezniük kellett, mennyire értenek egyet néhány felkínált állítással. A CIO-knak a vállalat irányításában játszott szerepe egyre digitálisabbá válik és egyre fókuszáltabbá az innovációra (szó szerint: their role is becoming more digital and innovation focused) - a megkérdezettek 88 százaléka értett egyet ezzel az állítással. Megjegyzem, hogy maga az állítás nem tűnik elég precíznek. Csak sejteni vélem, hogy ebben a kontextusban a "digitális" arra utalhat, hogy fokozatosan növekszik a CIO-k részesedése, részvétele a vállalat digitalizációjában.           

Hasonlóan nagy többsége (73 százaléka) a válaszadó informatikai vezetőknek értett egyet azonban azzal az állítással is, miszerint igazi kihívás megtalálni a helyes egyensúlyt az üzleti innováció és a tökéletes üzemeltetés között. Itt is megjegyzéssel értelmezem magát a felkínált állítást: szerintem a CIO mindennapi dilemmájára utal, mégpedig arra, hogy az üzlet által vágyott, megfogalmazott, diktált (a nem kívánt törlendő) innovációs elvárásoknak megfelelésre, avagy a precíz, hibátlan, biztonságos rendszerműködtetés fenntartására tegye-e inkább a hangsúlyt (fordítsa figyelmét, allokálja az erőforrásokat).           

Mindkét állítást egyenként nagy arányban helyeselték a válaszadó informatikai vezetők, amiből értelemszerűen következik, hogy nagyon nagy arányban érthettek egyet mindkét állítással. Tehát jellemzőnek mondható, hogy a kutatásban résztvevő amerikai CIO-k szerint egyre inkább fókuszálniuk kell az innovációra, a technológia új lehetőségeinek kiaknázására az üzlet megújításában, ám figyelmüket és erőiket körültekintően kell megosztaniuk. Miközben ugyanis az üzleti oldal elvárja az IT-tól az innovációs attitűdöt és eredményeket, az IT-rendszereknek továbbra is olajozott gépezetekként, biztonságosan kell működniük.           

Egymással nehezen összeegyeztethető elvárásoknak kell egyidejűleg megfelelniük: el kell jutniuk a magasban kifeszített kötél egyik végéből a másikba, közben egy-két meglepő kunsztot is illik bemutatniuk - lezuhanniuk pedig nem ér, de legfőképpen nem javallt.

A State of the CIO jelentés készítői szerint e kötéltáncot ép bőrrel ússza meg az IT-vezető, ha folyamatosan kommunikál belül és kívül, ha a nem stratégiai feladatokat külsősökre bízza, ha hajtja és birtokolja a digitális átállást, nem csupán támogatja. És ha törekszik arra, hogy igazi vállalati vezető legyen.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.