. Hirdetés

Üss, mielőtt téged ütnének ki!

|

A változásban a sebessége a félelmetes. Egy közelmúltban rendezett energetikai kerekasztal-beszélgetésen a neves és szakértő résztvevők között nagynak tűnt az egyetértés a digitalizáció kiváltotta változásokra vonatkozó állítást illetően. A félelmetes szó talán nem hangzott ott el, de úgy vélem, használhatom, a megszólalók mondataiból ugyanis kiérezhető volt a digitalizálódás gyorsasága miatt érzett komoly aggodalom.

Hirdetés

Nehéz lehet olyan szektorban döntéseket hozni a digitális átállásról, arra készülni, felkészülni, amelynek főszereplői jelenleg évtizedekre előre kell, hogy tekintsenek, ha befektetnek, fejlesztenek - erre a következtetésre jutottam magamban, amikor az esemény moderátoraként lezártam az említett beszélgetést. És arra is gondoltam, mennyivel komfortosabban érzem magam ott, ahol a dolgok közepében lenni éppen az emlegetett változási sebesség mértéke miatt annyira izgalmas.

          

Az új technológiák lebontanak, és egyúttal alkalmat adnak a megújulásra. Túlélők azok lesznek, akik képesek átállni a működés (fejlődés, növekedés, innováció) korábbinál magasabb sebességfokozatára. Azok maradnak talpon, akik a digitalizáció következtében megélénkülő piaci küzdelemben, a piac átalakulásakor és újrafelosztásakor nem tétováznak, hanem elsőként indulnak el, és ütnek, mielőtt őket ütnék ki. Békésebben: elsőként állnak át a digitalizált üzleti modellre, működésre - maguk mögött hagyva riválisaikat.

           

Nincs kivétel a digitális átállásban: az üzleti szervezetek működtetésének fundamentumát adó informatikai rendszerek is sebesen változnak, ahogyan elterjednek és tökéletesednek a számítási felhők, és ahogyan e területen is használhatóvá válnak, elterjednek a mesterséges intelligencia megoldásai, hogy csupán két körülményt említsünk a sok közül.

Húsz évvel ezelőtt, az akkori időknek megfelelően, hazánkban a vállalatok vezetőinek többsége még azon gondolkozott, vásároljon-e integrált vállalatirányítási rendszert, és ha igen, akkor melyiket válassza a kínálatból. Ma inkább az a jellemző - és korszerű - kérdés, hogy a piaci kihívásokra adott válaszainak listájára felvegye-e a menedzsment az áttérést a felhős ERP-rendszerre, és ha igen, akkor melyik szolgáltatóra essen a választása.

Kézenfekvő érvek szólnak amellett, hogy a vállalatok vezetőinek érdeklődése a felhős vállalatirányítási rendszerek felé forduljon. (Ha már említésre méltó tapasztalatokat szereztek saját ERP-rendszerek bevezetésében, működtetésében és fejlesztésében, és jó a memóriájuk, akkor nem szükséges sokat érvelni a felhős változat mellett.)

Az érett felhős ERP-szolgáltatók azt nyújtják, amiről a korábbi időkben az üzleti vezetők még csak álmodni sem mertek: jövőálló konstrukciót és környezetet. Mindig a legújabb technológiai megoldást használhatja a szolgáltatás előfizetője. Ha változik az üzleti igény, a változtatás a szolgáltatásban azonnal elvégezhető. A korábbinál kisebb a birtoklási költség, aminek köszönhetően más fontosabb üzleti (például innovációs) célok megvalósítására fordítható források szabadulnak fel.

(Megjegyzem, hogy a meglévő és az új, a nem felhős és a felhős ERP-megoldás közötti összehasonlítás akkor lehet pontos vagy legalább helyes irányba orientáló, tehát döntés-előkészítő érvényű, ha tudjuk, hogy az előző rendszer mibe került nekünk. Ha belevettük a menedzsment azon idejének a költségét is, amely a különféle ERP-bevezetési, -fejlesztési, -módosítási projektek felügyeletére ment el, és annak a kedvezőtlen hatását is, hogy az itt elégetett órák, napok alatt nem azzal foglalkoztak a vezetők, ami a vállalatot közvetlenül előre viszi.)

A felhős ERP-megoldások szolgáltatói között olyat érdemes választani, amely előbbre tart riválisainál. Olyat, amely elemek platformszerűen együttműködő portfólióját ajánlja - ebben az ERP-rendszer egy a többi között. S e portfólió folyamatosan épül, ahogyan a technológiai lehetőségek és igények változnak, tehát az immáron megszokott, félelmetesnek mondható tempóban.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.