Mivel foglalkozik egy mai informatikus?
Ha az ELTE Informatikai Karán tanulható szakokat és képzéseket nézzük, akkor szinte mondhatjuk azt, hogy mindennel. A fő képzési irány a programtervező informatikus szak, amelyen belül szoftvertervező, szoftverfejlesztő, modellező, valamint a szombathelyi intézményben szoftvermérnök szakirányok választhatók. Magasabb szinten a programtervező informatikus mesterképzés mellett az autonómrendszer-informatikus képzés is választható, amely az egyik legnépszerűbb mai IT-területet fedi le: akik innen kerülnek ki az automatizáció, a mesterséges intelligencia, az önvezető autók területét vihetik sikerre.
Már ebből is látszik, hogy az informatika nem egyenlő a kódolással: a lehetőségek köre hihetetlenül széles. A fent említett területek mellett megannyi egyébre szakosodhatnak az Informatikai Kar hallgatói, az üzleti életben legfontosabbak közé tartozó Big Data-tól kezdve a leglátványosabbnak számító virtuális és kiterjesztett valóságig. Emellett természetesen nem maradhat ki az informatika-tanárok képzése sem, ahogy gépészmérnököket, illetve a digitális világot a navigációval összefésülő térképészeket is képeznek.
És hogy mennyire nem csak félhomályos szobákban kuksolást jelent az informatikai tudás, arra olyan nevek jelenthetik a garanciát, mint Elon Musk vagy Jeff Bezos, akik már egy teljesen új generációt képviselnek. Az előremutató ötletek egyrészt pénzügyileg is az egyik legjobb jövőt garantálják, és az informatikát innovációval párosítókból szinte sztárok válhatnak. A jövő innovátorait az EIT Digital Master School képzései állítják pályára.
Ilyen, amikor egy egyetem tényleg az életre nevel
Sajnos még mindig túl gyakran hallani azt, hogy az egyetem (és főleg a mesterképzés, vagy a PhD fokozat) csak elvesztegetett idő, hiszen az ember ennyivel később kerül ki a munkaerőpiacra, gyakorlati tapasztalatok nélkül bóklászva az ismeretlenben.
Az ELTE Informatikai Karán ezért kifejezetten gyakorlatorientált képzés folyik. A több mint 150 főből álló oktatói gárda nemcsak szakmai tudását tekintve világszínvonalú, de emellett konkrét ipari innovációs tapasztalatokkal is rendelkeznek. A több, mint 100 ipari partner is segíti az oktatást, amely több szinten is a legmagasabb szintű képzést garantálja - és még annál is többet.
Egyrészt a diákok folyamatosan fejlesztett laborokban, az aktuális igényeknek minden szinten megfelelő eszközpark felhasználásával tanulhatnak, másrészt pedig az elméleti anyag elsajátítása mellett valós, konkrét projekteken, a partnercégek által felvetett problémákon és fejlesztéseken dolgozhatnak, ezáltal kincset érő munkatapasztalatot, projektalapú gondolkodást is elsajátíthatnak. A budapesti képzések mellett a szombathelyi intézmény az Ipar 4.0 területére fókuszál, ezáltal az ELTE IK a mai informatika és az informatikához kötődő munkakörök mindegyikében a legjobb szakembereket neveli ki.
Lehetőségek és segítség kívül és belül
Az ELTE IK hallgatóinak nemzetközi lehetőségek, támogatott külföldi részképzések is adottak, az alapképzés speciális folytatási lehetőségeként pedig az EIT Digital Master School is rendelkezésre áll, amely az EIT Digital 2011-ben indult, angol nyelvű MSc képzése.
Akik pedig attól tartanak, hogy a középiskola után az egyetem sok tekintetben nagy ugrást jelent, azoknak jó hír, hogy egy kifejezetten erre a területre specializálódott Diáktámogató Központ is rendelkezésére áll, hogy könnyebb legyen a beilleszkedés, az akadályok sikeres leküzdése.
Nem csoda, hogy az ELTE Informatikai Kara a hazai összesítésekben egyértelműen vezeti az informatikai képzést nyújtó felsőoktatási intézmények ranglistáját. A folyamatosan aktualizált tanterveknek és a legfrissebb technológiáknak, a gyakorlati képzésnek köszönhetően az intézmény a legnépszerűbbnek számít a programtervező irányt választók körében, de évek óta jegyzik a Kar képzéseit a világ legjobbjai között is.
Ha valaki érdeklődik az ELTE Informatikai Kara iránt és kíváncsi további részletekre érdemes ellátogatni az inf.elte.hu/tanuljnalunk oldalra, ahol részletes tájékoztatót találhat a képzésektől a tehetséggondozáson és nemzetközi lehetőségeken át az ösztöndíjakig. A decemberi online Nyílt Nap sikerén felbuzdulva az intézmény január 28-án újra Nyílt Napot hirdet, amelyre az inf.elte.hu/nyiltnap2021 címen lehet regisztrálni. Itt az általános információk mellett arról is képet kaphat az érdeklődő, hogy tulajdonképpen mivel is foglalkozik egy programtervező-informatikus.