Jelentős pusztítást rögzítettek azok a műholdképek, amelyek az Egyesült Államok és Izrael szombati légicsapásait követően készültek Teheránban. A felvételeken jól látható, hogy Ali Hamenei ajatollah egyik fő rezidenciájának számító komplexum több épülete részben vagy teljesen összeomlott.
Az Airbus által készített és nemzetközi sajtóhoz eljuttatott képek szerint a területen több épület tetőszerkezete beszakadt, füst száll fel a romok közül, a környező területet pedig kidőlt fák és súlyosan megrongálódott létesítmények borítják. A találat érhette az úgynevezett "Vezetés Háza" épületet is, amely a legfelsőbb vezető hivatalos irodájaként és egyik lakóhelyeként ismert - számolt be róla a Politico.
A komplexumban található Imam Khomeini Husszeiníja vallási központ állapota egyelőre nem teljesen tisztázott, ugyanakkor a műholdképeken törmelék látható az épület tetején, ami szintén károkra utalhat.
A hétvégi hadműveletek Teheránt és több iráni várost is érintettek, és az elmúlt évek egyik legnagyobb katonai támadássorozatának számítanak. Irán válaszul ballisztikus rakétákat és drónokat indított a térségben található amerikai katonai létesítmények ellen, tovább növelve a konfliktus kiszélesedésének veszélyét.
Hamenei halála után bizonytalan Irán jövője: ki veheti át a hatalmat?
Ali Hamenei ajatollah halála az iráni politikai rendszer legnagyobb megrázkódtatása lehet azóta, hogy 1989-ben meghalt az országot megalapító Ruholláh Homeini. Bár Iránnak van megválasztott elnöke, a valódi hatalom évtizedeken át a legfelsőbb vezető kezében összpontosult, így az utódlás kérdése most az egész állam stabilitását érinti.
Az iráni állami média által megerősített haláleset után egyelőre nincs egyértelmű utód. Korábban sokan Ebrahim Raiszi volt elnököt tartották a legesélyesebb jelöltnek, ám ő 2024-ben helikopter-balesetben életét vesztette. Azóta egyre gyakrabban merül fel Mojtaba Hamenei neve, a néhai vezető fia, aki háttérből gyakorolt befolyásáról ismert, de kinevezése komoly vitákat válthatna ki a dinasztikus hatalomátadás látszata miatt.
Az utódlási bizonytalanság lehetőséget teremthet az iráni rezsim ellenfeleinek is. Donald Trump amerikai elnök nyíltan arra szólította fel az iráni lakosságot, hogy használják ki a helyzetet a rendszer megdöntésére, míg Reza Pahlavi, az utolsó iráni sah fia szintén arról beszélt, hogy a rezsim összeomlóban van, és közeledik az utcai megmozdulások ideje.
Az Iráni Iszlám Köztársaság az elmúlt évtizedekben többször is túlélte a belső tiltakozásokat, gazdasági szankciókat és nemzetközi nyomást. A rendszer stabilitását részben az erős biztonsági apparátus, különösen az Iráni Forradalmi Gárda biztosítja, amely akár kulcsszereplővé is válhat az átmeneti időszakban.
Egyes forgatókönyvek szerint a katonai elit megerősödése sem kizárt, ami a politikai elnyomás fennmaradását és egy keményvonalas, Nyugat-ellenes irányvonal folytatását jelentheti. Más elemzések viszont arra mutatnak rá, hogy a hatalom intézményes átadása révén a rendszer képes lehet megőrizni működőképességét.
Az Egyesült Államok külügyminisztere korábban maga is elismerte: jelenleg senki sem tudja biztosan, ki veszi át a hatalmat Iránban. A következő időszak ezért nemcsak vezetőváltást, hanem az ország politikai berendezkedésének egyik legkritikusabb próbatételét hozhatja.