Hirdetés
. Hirdetés

32 biten a Vista már biztonságosabb a Windows 7-nél

|

A 2009-ben megjelent operációs rendszer azonban még így is sokkal biztonságosabb a Windows XP-nél. E szempontból a Vista SP2 az élre tört.

Hirdetés

A Microsoft frissen kiadott 146 oldalas biztonsági jelentése alapján (Security Intelligence Report) az elmúlt egy évben a Windows 7 182 százalékkal gyakrabban fertőződött meg kártevők által a tavalyi állapotokhoz képest. Habár az infekciós ráta növekedése jelentős, a három évvel ezelőtt kiadott platform még így is legalább két és félszer biztonságosabb a lassan visszaszoruló XP-nél.

 



Érdekes adat, hogy habár a Windows 7 RTM kiadása a legsérülékenyebb, a tavalyi év végéhez képest az első szervizcsomaggal felvértezett 32 bites verzió szenvedte el e tekintetben a legnagyobb növekedést, míg a 64 bites kiadás mondhatni stagnált, és továbbra is a legvédettebb variánsnak (sőt támogatással rendelkező Windowsnak) számít. Emellett míg 2011-es negyedik negyedévében azt hihettük, hogy az XP már egyre kevésbé kínál kedvező célpontot, az elmúlt két negyedévben mégis romlott az infekciós rátája. A fertőzésre való hajlandóságot nézve egyértelműen a Vista zárta a legjobban a periódust, bár ez bizonyára az alacsony elterjedtségével magyarázható.

A Windows 7 esetén a visszaesést a Microsoft a fogyasztói réteg kiszélesedésével magyarázta. A korai áttérők ugyanis általában a technológiában jártas fogyasztók, akik a biztonságra is kiemelten odafigyelnek. Ahogy haladunk előre, úgy térnek át egyre többen, közük a mélyebb informatikai ismeretekkel nem rendelkező felhasználók, akik kevésbé jártasak a megfelelő védelem fenntartásában.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.