Hirdetés
. Hirdetés

A Fujitsu szállítja Japán leggyorsabb szuperszámítógépét

|

A vállalat a Japán Atomenergia Ügynökséggel közösen valósította meg a projektet. A LINPACK benchmark szerint ez a legnagyobb teljesítményű számítógép a szigetországban.

Hirdetés

A Fujitsu bejelentette a Japán Atomenergia Ügynökséggel (JAEA) közösen indított szuperszámítógép-fejlesztési projekt lezárását; az új gépet már üzembe állították. A rendszer 186,1 teraflopos teljesítményt ért el a LINPACK teljesítménytesztjén. A 2009 novemberében közölt, legfrissebb TOP500-as lista alapján jelenleg ez Japán leggyorsabb szuperszámítógépe.

Az új rendszert az atomenergia-kutatás több területén is használni fogják, egyebek mellett a magfúzió szimulálására. A szuperszámítógép fontos szerepet játszik majd az atomenergia biztonságos használatának támogatásában.

Felépítése

Az új, hibrid rendszer három számítógépes szerverrendszerből áll. Ezek mindegyike eltérő célt szolgál: az első egy fejlett párhuzamos számítási egység, a második a következő generációs szuperszámítógép alkalmazásainak fejlesztését támogató egység, a harmadik pedig egy osztott memóriájú SMP-szerver. A rendszer magját képező párhuzamos számítási egység a Fujitsu legújabb PRIMERGY BX900 pengeszerverének 2134 node-os (4268 CPU és 17 072 processzormag) konfigurációjával biztosítja a nagy teljesítményű párhuzamos számítási környezetet. A node-ok a legújabb InfiniBand QDR nagy sebességű csatlakozási technológiával kapcsolódnak egymáshoz.

A következő generációs kódfejlesztő egység egy 300 node-os FX1 szerverfürtből, az osztott memóriájú szerver pedig egy egynode-os SPARC Enterprise M9000 UNIX szerverből áll. A rendszert egy 36 elemből épített ETERNUS DX80 lemezes tárolótömb teszi teljessé.

A három szerverrendszer mindegyike a Fujitsu nagy teljesítményű számítási köztesszoftverét, a Parallelnavit futtatja, amely közös fejlesztési és végrehajtási környezettel és egységes felügyelettel gondoskodik a kifogástalan működésről.

Teljesítménye

A LINPACK teljesítménytesztjén a rendszer lelkét, a fejlett párhuzamos számítási egységet alkotó PRIMERGY BX900 szervereket vizsgálták. Az elért eredménnyel a rendszer a 2009 novemberében közölt TOP500-as szuperszámítógépes lista valamennyi japán tagját maga mögé utasítja, a globális szuperszámítógép-rangsorban pedig a 19. helyen áll.

Ez az eredmény annak a komplett rendszerarchitektúrának köszönhető, amely a Fujitsu Parallelnavi HPC-köztesszoftverével és új rendszerintegrációs technológiáival (pl. programhangolás) ötvözi a legújabb PRIMERGY BX900 pengeszerverek nyers teljesítményét.

A Fujitsu 8 GB/s egyirányú adatátviteli sebességet ért el azzal, hogy két InfiniBand QDR-kártyát szerelt minden egyes pengébe. A LINPACK-teszten elért kiemelkedő pontszámhoz a Parallelnavi tudományos és műszaki matematikai könyvtárainak Fujitsu Laboratories technológiákon alapuló, világszínvonalú teljesítményjellemzői is nagy mértékben hozzájárultak.

"A szuperszámítógépek nélkülözhetetlenek az atomenergia-kutatásra és -fejlesztésre jellemző tudományos számításokhoz. Meggyőződésem, hogy az új rendszerekkel korábban kezelhetetlennek tűnő műveleteket is el tudunk végezni. Ezzel az új géppel fejlesztjük a kódokat a 2012-ben üzembe állítandó következő generációs szuperszámítógéphez" - mondta Toshio Hirijama, a JAEA számítástudományi és elektronikus rendszerek központjának igazgatója.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.