Hirdetés
. Hirdetés

A Google bevette Los Angelest

|

Komoly diadalt aratott a Google Los Angelesben, a Microsoft kárára. Előretörhetnek a cloud megoldások?

Hirdetés

Los Angeles vezetése bejelentette, hogy elavult Novell GroupWise levelezőrendszerét teljes egészében a Google megoldására cseréli. Így a város több mint 30 ezer közszolgája a jövőben a GMail rendszerén keresztül intézi majd mindennapi levelezését, az ügyintézéshez szükséges dokumentumokat pedig a felhőben, a Google Docs szerverei tárolják majd. Habár a tenderen a Microsoft komoly indokokat tudott felhozni vetélytársa ellen, a Los Angeles Times tudósítása szerint mégis egyhangú döntés (12-0) született a körülbelül 7 millió dollár értékű szerződést illetően.

 

20090930-battle-for-los-angeles-microsoft-google.jpg


A Google zászlóshajója

"Los Angeles városa az Egyesült Államok második legnagyobb települése. Hiszek abban, hogy döntésünknek globális szinten is jelentősége lesz, amire oda kell majd figyelni" - mondta Tony Cardenas, a tanács egy Google mellett érvelő tagja a voksolást követően. Felszólalásában visszautalt a kétkedők által előszeretettel hangoztatott kritikára, amely szerint a Google-nek nincsenek tapasztalatai a Los Angeleshez hasonló partner kiszolgálásában, illetve a "cloud" megoldások még kiforróban vannak, s emiatt kockázatos a város összes adatát a keresőcég szerverein tárolni.

Véleményükkel nem voltak egyedül, amit jól jelez, hogy a tegnapi döntés egyéves huzavonára tett pontot. A lobbisták korábban mindkét oldalon tudtak igen komoly pro és kontra érveket hozni a választást illetően. Nem meglepő módon a Google szakértői az így elérhető költségcsökkentéssel kampányoltak, míg a Microsoft a biztonság kérdésével vágott vissza. Utóbbit ráadásul jelentősen erősítette a hírekben megjelent GMail leállások és Docs adatszivárgások ügye.  A redmondi szoftvercég szakembereinek így könnyű volt azzal érvelniük, hogy talán korai lenne a városnak a levelezését egy internetes szolgáltatás keretén belül igénybe vennie.

Elszeparált felhő: GovCloud

Egy szeptember 15-én megjelent levél szerint azonban a Google-nek sikerült megugrania ezt az akadályt. A pályázaton győztes cég ugyanis, hogy elegyét vegye a Microsoft támadásainak, s így egyszersmind meggyőzze a kétkedőket, kiépített egy úgynevezett "GovCloud" hálózatot, amelyet csak a közintézmények munkatársai számára fognak elérhetővé tenni, magáncégeknek nem. Így Los Angeles adati fizikailag is elkülönülve lesznek a Google többi partnerének állományaitól, sőt az ügyfeleiknek a GovCloud esetében biztonságosabb végpontvédelmet is biztosítanak.

Az első hírek alapján egyébként beigazolódni látszanak a Microsoft félelmei, amely igyekezett meggátolni a Google Apps térnyerését. A los angelesi döntést ugyanis több médium is mérföldkőnek nevezi, s így a város könnyen a Google zászlóshajója lehet, ami miatt hamarosan több település is követheti az Egyesült Államok második legnagyobb városának a példáját. Persze e mellett, ha a jövőben egy esetleges leállás, vagy adatszivárgás megtörténne, akkor a Microsoft újra jó pozícióba kerülhetne.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.