Hirdetés
. Hirdetés

A Google-től függ a Mozilla

|

A Mozilla Alapítvány bevételeinek az oroszlánrészét, 97 százalékát még mindig a keresők adják. Főként a Google.

Hirdetés

Habár a Net Applications globális adatai alapján a Firefox 2009-ben csak kismértékben tudta növelni a piaci részesedését (22,11 százalékról 24,61 százalékra), a Mozilla Alapítványnál mégis 34 százalékkal emelkedtek a bevételek az elmúlt évben, köszönhetően a Google és más keresőszolgáltatások által kifizetett jutalékoknak.

 

 



A frissen nyilvánosságra hozott pénzügyi jelentésük (PDF) alapján a non-profit szervezet 2009-es bevétele 104,2 millió dollár volt, amely 34 százalékos növekedésnek felel meg a 2008-as 77 millió dollárhoz képest. A fő tételt a kereső partnerek adták, akik tavaly 101,5 millió dollárt fizettek ki az Alapítvány számára, azaz az összes forgalom 97 százalékát adták. Ezen arány egyébként nagyjából megegyezik a 2008-ban mért adatokkal.

Az elmúlt évektől eltérően azonban a Mozilla Alapítvány azt nem hozta nyilvánosságra, hogy pontosan mely keresőszolgáltatótól, mennyi summát kapott. Emlékeztetésképpen 2008-ban a Google adta e bevételek 88 százalékát, míg például a Yahoo, a Yandex, az Amazon és az Ebay csak kisebb összeget utalt át a non-profit fejlesztőcég számlájára. A Google egyébként akkor fizet a Mozilla számára, ha a Firefoxban a felhasználó a keresőcég szolgáltatását használja alapértelmezettként, és ott rákattint valamely szponzorált hivatkozásra. Ezen szerződést a két fél legutóbb 2008 augusztusában újította meg, három éves megállapodásuk egészen 2011 novemberének a végéig tart.

 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.