Hirdetés
. Hirdetés

A HDD miatt drága az Xbox

|

A Microsoft volt alelnöke szerint a merevlemez teszi drágává a játékkonzolt, és ez felelős az első generáció rövid életciklusáért is.

Hirdetés

Peter Moore, aki korábban az Interaktív Szórakoztatási Üzletág alelnöke volt a Microsoftnál - és ebben a minőségében felelős volt az Xboxért is - egy mostanában elejtett megjegyzésével arra utalt: a merevlemez miatt volt viszonylag rövid az eredeti, első generációs Xbox életciklusa, és ez az alkatrész felelős azért is, hogy a cégnek korlátozott mozgástere van az Xbox 360 árazásával kapcsolatban.

Az eredeti Xbox megjelenésekor a benne lévő merevlemez nagyjából 70 dollárjába került a Microsoftnak, ami lehetetlenné tette, hogy a konzol eladása profitot termeljen - mi több, ez az alkatrész volt felelős azért is, hogy a cég veszteséggel árulta a konzolt. Amikor a boltokban már csak 199 dollárba került egy Xbox, a benne dolgozó merevlemez ára még mindig a 70 dollár körül volt. Pont a drága alkatrész volt az egyik legfőbb oka annak, hogy a Microsoft viszonylag rövidre, sok Xbox tulajdonos szerint túlságosan is rövidre szabta a konzol életciklusát.

A Microsoft első játékgépe 2001 novemberében került az üzletekbe az Egyesült Államokban, 2002 márciusában jelent meg Európában, de már 2006-ban lekerült a palettáról, hogy átadja a helyét a 2005 november végén (USA), illetve december elején (EU) piacra dobott Xbox 360-nak. Ezzel szemben például a Sony PlayStation 2-t 2000 márciusában dobták piacra Japánban, 2000 novemberében Európában, és mind a mai napig gyártják, párhuzamosan a 2006 novemberében megjelent PS3-mal.

xbox-360-versions.jpg
Microsoft Xbox 360 verziók egymás közt

A helyzet az Xbox 360-nal sem sokat változott. A Microsoft piacra dobta az Arcade nevű verziót, amely 256 megabájtos flash meghajtót tartalmaz, és csak így, a merevlemez elhagyásával lehetséges a bűvös 199 amerikai dollár alatt tartani a konzol árát. A felhasználók ezzel szemben nagyobb kapacitású merevlemezeket szeretnének, melyek képesek tárolni a letöltéseiket. A Microsoft azonban kénytelen olyan merevlemezekkel kínálni a konzolt, amelyek beleférnek a kialakított árképzésbe, azért hogy alacsonyan tarthassa a konzol árát.

Az Xbox 360 Pro változatánál a 60 gigabájtos meghajtóra való áttérést is az motiválta, hogy a merevlemezgyártó már nem készített olyan HDD-t, mint amilyen az eredeti Pro változatban dolgozott, és egyetlen lemezén (platter) mindössze 20 gigabájtot volt képes tárolni. Logikus, hogy ezért a Microsoft inkább átállt a 60 gigabájtos meghajtóra - ezekért nagyjából ugyanannyit fizet, mint amennyit a 20 gigabájt kapacitású modellekért fizetett a beszállítójának.

Folyamatosan keringenek a pletykák egy 250 gigabájtos merevlemezzel szerelt Elite rendszerről, de a váltás akadálya itt is egyértelműen a meghajtó ára.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.