Hirdetés
. Hirdetés

A hirdetők a Binget szeretik

|

Szívesebben kattintanak a keresők a Bing-ben megjelenő szponzorált linkekre, mint a Google AdWords reklámokra.

Hirdetés

Úgy tűnik, hogy a Bing szépen lassan kezdi megszolgálni az árát (csak a bevezető reklámkampánya 100 millió dollárba került), hiszen az Efficient Frontier's amerikai piackutató cég friss felmérése szerint felületén a felhasználók szívesebben kattintanak a keresési eredmények mellett megjelenő szponzorált linkekre. Felmérésük szerint ugyanis 2 hónap alatt 44 százalékkal nőtt a Bing hirdetéseinek az átkattintási aránya.

 

 

efrontier-bing.jpg


Ez két szempontból is jó a Microsoftnak. Egyrészt motiválja a hirdetőket, akik a magasabb kattintás szám miatt szívesebben hirdetnek a döntés-előkészítő keresőben, másrészt a több átkattintás értelemszerűen több bevételt jelent a szoftvercégnek is.

Mennyiségben verhetetlen Google


Az Efficient Frontier's egyébként korábban már vizsgálta a Bingen megjelenő szponzorált linkek hatékonyságát. Akkor 13 százalékos növekedést mértek, ám rögtön figyelmeztették is olvasóikat, hogy ebből messzemenő következtetést nem érdemes levonni. A mostani, 2 hónap alatt elért 44 százalékos növekedés viszont elmondásuk szerint már jelzés értékű lehet.

Hasonlóan a Chitica júliusi felméréséhez, amelynek a szakemberei szintén úgy találták, hogy a Bing felhasználói 55 százalékkal nagyobb hajlandóságot mutattak az átkattintásra, mint a Google-n keresők. A júliusban elvégzett vizsgálat 50 000 weboldal felhasználóinak magatartását vizsgálta, összesen 32 millió hirdetés megjelenés esetében. A Bing esetükben 1,50 százalékos átkattintási aránnyal rendelkezett, míg fő vetélytársa csak 0.97 százalékot tudott felmutatni. Igaz ez a Google esetében több, mint 260 ezer átkattintást jelentett, szemben a Bing 33,5 ezres eredményével. vagyis méretekben előbbi még mindig magasabb több bevételre tesz szert a szponzorált linkekből.

A siker titkos receptje


A Bing sikerének a titka egyelőre még nem ismert, mivel pontos piackutatási adatok még nem állnak rendelkezésünkre. Szakértők szerint az átkattintási arány növekedésének több oka is lehet. Justin Merickel, az Efficient Frontier's marketing vezetője szerint mindez magyarázható a kereső indulását követő felhajtásnak, amely a Microsoft-Yahoo megállapodás után egy újabb lendületet kaphatott.

 

 

bing3.jpg


Míg mások azt valószínűsítik, hogy mivel a Bing döntés-előkészítő keresőként definiálja magát, ezért sokan inkább használják vásárlás előtti információszerzésre, mint a nagy rivális Google-t. S mivel az érintett felhasználók már elszánták magukat a vásárlásra - nem csak általános információszerzésre használják a motort - inkább kattintanak az oldalsávon megjelenő hirdetésekre.

Természetesen ettől függetlenül a keresőmarketing bevételeket tekintve továbbra is megkérdőjelezhetetlen a Google elsősége. Főként hazánkban, ahol szinte mindenki az AdWords rendszerén belül hirdet, míg a Microsoft adCenter-t csak kevesen ismerik. Talán ha a hazai Bing végre túllép a béta verzióján, ez változhat, de mindenképpen lassú evolúcióra érdemes számítani.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.