Hirdetés
. Hirdetés

A HP nem kér a Microsoft Vail-ből

|

Az Acer még kitart a Windows Home Server mellett, a HP inkább a webOS-re koncentrál.

Hirdetés

"A HP nyugdíjazza azon MediaSmart Server termékcsaládját, amely a Windows Home Serverre épül. Ezzel kapcsolatban a HP képviselői arról tájékoztattak minket, hogy nem kívánják felhasználni a következő, Vail kódnevű Windows Home Servert. A még készleten lévő szervereiket eladják 2010 végéig, illetve a szerződésekben meghatározott ideig biztosítják a továbbiakban a terméktámogatást" - olvasható a Windows Home Server (WHS) csapatának közleménye a Windows hivatalos blogján. A Vail fejlesztői egyúttal leszögezték, hogy nincs semmilyen bejelenteni valójuk a következő WHS verzióval kapcsolatban, és továbbra is elkötelezettek a szoftver fejlesztése kapcsán.

 

 



Soraik kissé erőltetettnek tűnnek, főként hogy az elmúlt héten magasra csaptak az indulatok a WHS termékcsalád felett. A Microsoft ugyanis úgy döntött, hogy a Vail-be már nem építi be a felhasználók körében közkedvelt Drive Extender funkciót. Habár ezt elsőként a vásárlóiktól érkezett visszajelzésekkel indokolták, később kiderült, hogy inkább kényszerről van szó.

"Nem volt egyszerű meghozni ezt a döntést, főleg a Vail miatt. Iszonyatosan nehéz volt, és tudtuk, ha a termékcsaláddal kapcsolatban ilyen változást eszközölünk, akkor az kihatással van az egyes termékekre is. Míg a hardveres RAID támogatás, az alkalmazás kompatibilitás és az adatok hordozhatósága kiemelten fontos az SBS 2011 Essentials és a Windows Storage Server 2008 R2 Essentials esetén, addig a Windows Home Servernél ezek a tényezők másodlagosak. Mivel e termékeinket szorosan együtt fejlesztjük, ezért a változások mindháromra kihatással vannak"
- írta Michael Leworthy, a Small Business Server termékmenedzsere.

A Drive Extender száműzésekor az első kommentárok mind a Windows Home Server termékcsalád végét jövendölték, amelyre remek példa lehet a HP mostani bejelentése. A WHS csapata azonban mindent megtesz, hogy szépítse az összképet, mivel bejegyzésükben külön megszólaltatták (!) partnereiket arról, hogy azok mennyire elkötelezettek a Vail megjelenése iránt. Ezek alapján például az Acer és a Tranquil még gondolkodik Vail platformot futtató otthoni szerverekben, míg a HP már nem. A MediaSmartServer.net írása alapján azonban a lépést a gyártó nem a Drive Extender eltűnésével indokolta. „További erőforrásokat szeretnénk átcsoportosítani a webOS fejlesztésére" - mondta Allen Buckner, a HP marketingmenedzsere.

 

 

 



Mindemellett még az is elképzelhető, hogy a Vail fejlesztése hamarosan 180 fokos fordulatot vesz, és visszakerül a Drive Extender a rendszerbe, a HP pedig az OEM partnerek közé. Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója ugyanis egy újságíró kérdésére ígéretet tett arra, hogy utánanéz a "Drive Extender fiaskónak".

 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.