Hirdetés
. Hirdetés

A Kazaa fájlcserélő százmillió dolláros menekülése

|

A Kazaa fájlcserélő rendszer tulajdonosa és üzemeletetője, a Sharman Networks több mint 100 millió dollárt fizetett különböző kiadóknak és filmstúdióknak, valamint vállalta a szolgáltatás teljes legalizálását.

Hirdetés

A Sharman Networks a Sony BMG Music, az EMI Music, a Universal Music és a Warner Music zenekiadóknak, valamint további filmstúdióknak fizette ki a tetemes összeget, de nem elképzelhetetlen, hogy a zenei piac 20 százalékát uraló független jogtulajdonosok közül is jónéhányan részesedtek az összegből. A fénykorában a kiadók rémének számító Kazaa tulajdonosai a bíróságon kívüli megegyezés keretein belül vállalták a kártérítésként is felfogható díjak kifizetését.

A cég mindezen felül azt is vállalta, hogy a fájlcserélő rendszerben belátható időn belül olyan szűrési eljárásokat vezet be, amelyek meggátolják majd az illegális tartalmak terjesztését. John Kennedy, az IFPI (International Federation of the Phonographic Industry - Nemzetközi Hanglemezkiadók Szövetsége) elnöke örömét fejezte ki, hogy a nemzetközi szerzői jogok megsértésének egyik szimbóluma most beállt a legális tartalomszolgáltatók táborába. Kennedy szerint a kártérítés összege kielégítő nagyságú minden érdekelt számára.

Az IFPI meggyőződése, hogy az ügylet mindenki hasznára válik majd, ide értve a zeneletöltő felhasználókat is. Megfogalmazássuk szerint a Kazaa tapasztalata az online zeneforgalmazás területén az iparág nagy hasznára lehet, tovább színesítve majd a kínálatot.

Az ügy annak a 2004-ben kirobbant persorozatnak a végére tesz pontot, melynek nyitányaként a Sharman Networks Sideyben levő telepén és a cég vezetőinek lakhelyén különböző terhelő adatokat tartalmazó dokumentumokat foglaltak le. A mostanáig húzódó tárgyalásokon egyértelműnek tűnt, hogy a bizonyítékok értelmében a Kazaa nemcsak lehetőséget teremtett a felhasználók számára, hogy illegális tartalmakat osszanak meg egymással, de a hirdetési bevételek növelése érdekében egyenesen fel is bíztatta őket erre.

A Sharman Networks tulajdonosait időközben a bíróság különböző felszólításainak semmibevételével, sőt egy ízben a bíró megsértésével is megvádolták, amiért önmagában véve is börtönbe kerülhettek volna. A százmilliós megegyezés így vélhetően a vádlottak utolsó lehetősége volt a biztos kudarc elkerülésére.

A Kazaa, noha vezető szerepét már elvesztette, továbbra is az egyik legnépszerűbb peer-to-peer rendszer. A szolgáltatást fénykorában 4,2 millió felhasználó vette igénybe egyidejűleg, a kliensprogramot 239 millió alkalommal töltötték le. A Napster, a Morpheus és a többi klasszikus fájlcserélő után így a Kazaa is legalizálódik; a jelenlegi népszerűségi lista vezetője, a BitTorrent a jelek szerint már elővigyázatosabb, és úgy tűnik, jogszerű tartalmak megosztására vonatkozó szerződéseivel elébe megy az esetleges jogi lépéseknek.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.