Hirdetés
. Hirdetés

A nagy mobilgyártók mind loptak?

|

Samsung, Apple, RIM, HTC, Sony és LG - mindüket bíróság elé citálták. Vajon miért? Cikkünkből kiderül.

Hirdetés

bíróság
bíróság

Régóta egyféle modern vadnyugat szerepét tölti be az Egyesült Államokban a szerzői jogi szabályozás területe: a cégek keresztül-kasul beperelik egymást, hogy érvényt szerezzenek vélt vagy valós igazuknak. Emiatt a nagyobb vállalatok saját szabadalomportfoliót építenek ki, a kicsik pedig igyekeznek másokkal karöltve közös védelmi egyezségekkel biztosítani saját hátukat. Ennek ellenére teljesen hétköznapiak az olyan esetek, mint amit a minap az egykor szebb időket is megélt Graphics Properties Holdings (GPH, korábbi nevén Silicon Graphics) kezdeményezett a legnagyobb fejlesztőkkel szemben.

Hat különböző pert indított a vállalat az Apple-lel, a Samsunggal, a Research In Motionnel, a HTC-vel, a Sony-val és az LG-vel szemben, melyekben azzal vádolja az érintetteket a Delaware-i Kerületi Bíróságon, hogy azok engedély nélkül használták fel egy grafikai számításhoz kötődő szabadalmát. A kérdéses technika a 8.144.158-as szám alatt van bejegyezve az USA-beli szabadalmi hivatalban, és a grafikai renderelések lebegőpontos számításairól szól.

A GPH vádja szerint az Apple iPhone-ja, az RIM Torch okostelefonja, a HTC EVO 4G, az LG Thrill készüléke, a Samsung Galaxy S és Galaxy S II telefonja illetve a Sony Xperia Play terméke sérti szellemi tulajdonjogát. Az érintettek hivatalosan (még) nem kívántak megszólalni az ügyben, így egyelőre nem lehet tudni, hogy vajon megállapodásra fognak-e törekedni a Graphics Properties Holdings-szal, vagy állnak a per elébe.

Azzal a Graphics Properties Holdings-szal, mely a Silicon Graphic-hoz annak 2009-es bankcsődjét követően jutott hozzá. A holding magánbefektetői pénzekből és intézményi befektetőkből alakult, azzal a kifejezett céllal, hogy továbblicenceljék az SG szellemi tulajdonait (elsősorban a grafikus, a számítógépes feldolgozás és a megjelenítés területén). Ennek tükrében meglepő, hogy jogászaiknak egészen mostanáig kellett kutakodniuk, hogy fogást találjanak a nagy okostelefon-fejlesztőkön.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.