Hirdetés
. Hirdetés

A pörgő életmód hajtja az okostelefonok terjedését

|

A T-Mobil kutatása szerint a magyar előfizetőknek már a 20 százaléka okostelefont használ. A legtudatosabban a fiatal felnőttek választanak ilyen készülékeket, akik a legújabb technológiákat és alkalmazásokat is kipróbálják. A felhasználók többsége ma már valamilyen felhő alapú technológiát is igénybe vesz.

Hirdetés

Az eddig is világos volt, hogy a tavalyi az okostelefonok éve volt. Igaz, az év első hónapjában még csak 15 százalékos arányt értek el ezek a készülékek a magyar piacon, a penetráció azonban gyorsan nőtt. A T-Mobile karácsony előtti adatai is igazolják a trendet, hiszen az új előfizetést vásárlók 80 százaléka okostelefont választ.

Az okostelefonok világméretű elterjedésére jellemző, hogy napjainkban a Földön használt 5 milliárd telefonból már több 1 milliárd ebbe a kategóriába tartozik. Ráadásul az előrejelzések szerint valamikor 2014 elején már többen használnak mobilinternetet, mint vezetékest, s az előbbiek száma 2015-re eléri a 2 milliárdot.

A mobilinternet a magyar piacon is gyorsan terjed, amit mutat az is, hogy míg 2008-ban mintegy négyszázezren használták a mobilnetet, addig az idén év végén már több mint másfél milliónyian.

A T-Mobile elemzése idézi Ságvári Bence szociológust, aki elmondta, a hírek olvasása és a böngészés korosztálytól függetlenül nagy részben átterelődött az asztali számítógépekről a telefonokra, csökkentve ezzel a hagyományos gép előtt eltöltött időt és egyúttal a digitális szakadékot is. Az okostelefonoknak is köszönhetően megnőtt ugyanis azoknak a száma, akiknek állandó internetelérésük van.

Bár az elemzések szerint még mindig főként e-mailezésre, böngészésre és játékra használják a telefont, egyre inkább előtérbe kerülnek az olyan, a mindennapi tájékozódást segítő applikációk is, mint az árfolyam-figyelő, a műsorújság vagy a mobilvásárlás. Ebben főként az úgynevezett Y generáció, a pergő életritmusú húszasok, harmincasok járnak élen.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.