Hirdetés
. Hirdetés

A Sharp 5 milliárd dollárt bukott fél év alatt

|

A Sharp japán elektronikai nagyvállalat részvényárfolyama legalább 6,6 százalékot esett azután, hogy a sajtóban megjelent hírek szerint a televízióiról ismert cég az első félévben összeszedett 5 milliárd dolláros nettó veszteségről lesz kénytelen beszámolni, ami közel a duplája a korábban becsültnek. A váratlan veszteség állítólag a munkahelyek magas leépítési költségeinek következménye.

Hirdetés

A Sharp a múlt hónapban 4,6 milliárd dolláros mentőcsomagot kapott annak fejében, hogy kemény megszorítási tervet fogadott el. A költségek csökkentése érdekében karcsúsítania kell a szervezetét, azaz el kell bocsátania legalább 10 ezer alkalmazottat, főleg Japánban. Emellett el kell adnia különféle vagyonelemeket is, például tengerentúli televízió összeszerelő üzemeket.

A folyamat azonban nem olcsó, mert az elbocsátottaknak akár egy éves fizetés is járhat, illetve a vállalatnak le kell írnia a raktárkészlet leértékelődése miatti veszteségeket is a Nikkei szerint. Ennek ellenére a cég pénzügyi évének második felében már ismét profitot termelhet, amelyet a hitelezők – köztük a Mizuho és a Mitsubishi pénzügyi csoport – mindenképpen el szeretnének érni.

A Sharp fontos cég az LCD piacon. Többek között az iPhone-okba és iPadekbe i gyárt kijelzőket. A szerepe még hangsúlyosabbá válhat, ha az Apple végleg összerúgná a port a Samsunggal.

A Sharp egész pénzügyi évre jelezett vesztesége 250 milliárd jen lehet tokiói tőzsdei források szerint. Habár ez nem egy felülvizsgált adat, a börzén a Sharp papírjának 4,8 százalékos áresése jelezte a kedvezőtlen hírek hatását.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.