Hirdetés
. Hirdetés

A Windows 7 hátát nézi a Vista

|

Globális mértékben a Windows 7 háromnegyed év alatt megelőzte a Vistát.

Hirdetés

Habár egy évvel ezelőtt a Windows 7 még csak RTM állapotban volt, az októberben megjelent operációs rendszer nem egészen háromnegyed év alatt meg tudta előzni elődjét, így már a Föld második legnépszerűbb platformjának számít az XP után. Az előretörésének a vesztese a Windows Vista, amelynek úgy tűnik nem volt sok ereje ahhoz, hogy tartani tudja a második helyét.

 

 



Ha a StatCounter adataiból indulunk ki, akkor a globális piacon július végén történt a helycsere. Augusztusi friss jelentésükben ugyanis már a Windows 7-et találjuk a második pozícióban 19,86 százalékos részesedéssel, míg elődje csak 19,18 százalékos részesedést tudhat magáénak. Ez nagyjából megegyezik a NetMarketShare globális mérésével, azzal a különbséggel, hogy utóbbi piackutató cég szerint a Windows 7 már júliusban előzött. A Vistának ugyanis 14,34 százalékos részesedést tulajdonítanak, míg a Windows 7 - az adataik szerint - 14,46 százalékra tornázta fel magát az elmúlt háromnegyed év alatt. Azaz a Microsoft legújabb platformjának a második helye – az eltérő összegek ellenére – nagyjából biztosnak tűnik már, egyedül csak az a kérdés, hogy pontosan mikor is előzött a Windows 7.

Magyarországon mindemellett már jó ideje nem kérdés, hogy melyik a második legnépszerűbb operációs rendszer. A Gemius statisztikái szerint a Vista ugyanis a hazai piacon csak január végéig tudta tartani pozícióját, amelyet át kellett engednie a Windows 7-nek. Jelenleg itthon a Windows 7 a piac 15,53 százalékát birtokolja, amely mellett a Vista csak 6,64 százalékkal rendelkezik.

 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.