Hirdetés
. Hirdetés

Apple: csigavér!

|

Az Apple-nek sikerült megnyugtatnia a befektetőket: jól alakulnak az iPhone-eladások, már elérték az egymilliót.

Hirdetés

A vállalat három héttel hamarabb érte el a korábban kitűzött egymilliós célt, és ezzel lecsillapította a szokatlanul nagyarányú árcsökkentés miatt keltett aggodalmakat. A befektetők attól tartottak, hogy a döntés hatással lesz a bevételekre, és az aggodalmak meglehetősen markánsan megmutatkoztak a tőzsdén: az árcsökkentés bejelentésének napján 5 százalékot esett az Apple-részvények árfolyama. A hétfői bejelentés azonban némi megnyugvást hozhatott, mivel 3,75 százalékkal emelkedett az Apple-papírok értéke.

A Financial Times szerint a befektetők már a százdolláros árcsökkentés előtt idegesek voltak, mert az első napokban az iPhone-eladások nem úgy alakultak, ahogy az elemzők számítottak. Ráadásul az iSuppli piackutató cég múlt heti jelentése szerint bár az iPhone a legnépszerűbb okostelefon-modell az Egyesült Államokban, az Apple nem fogja teljesíteni az egymillió darabos eladást szeptember végéig.

Steve Jobs vezérigazgató közleménye szerint az iPhone a megjelenése után 74 nappal érte el az egymillió eladott darabot, miközben az iPod-nak két évre volt szüksége ennek a célnak az eléréséhez.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.