Hirdetés
. Hirdetés

Átláthatóbb lesz a bíróságok munkája

|

Törvénykoncepció készül az igazságügyi adatok kezeléséről.

Hirdetés

Egyre több igazságszolgáltatással kapcsolatos ügy kerül a közvélemény figyelmének középpontjába, kutatások szerint a hírek negyven százaléka is bírósági tárgyalásokkal kapcsolatos lehet – mondta az OBH elnöke a Szegedi Ítélőtáblán, az új igazságügyi adatkezelési és tájékoztatási törvény koncepciójáról rendezett konferencia utáni sajtótájékoztatón.

Hirdetés

Hozzátette: az informatika fejlődése azt is lehetővé teszi, hogy az érdeklődők pillanatról pillanatra nyomon kövessék a tárgyalótermekben történteket.

Az új jogszabály koncepciójának előkészítése során igyekeznek feltérképezni a problémákat és összegyűjteni a lehetséges megoldási javaslatokat – közölte Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke. A problémák között említette, hogy több jogszabály is tartalmaz az igazságügyi adatokkal kapcsolatos előírásokat, amelyek azonban egymással nem feltétlenül vannak összhangban.

 

Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár közölte, az új büntető- és polgári törvénykönyv elfogadása után a közigazgatási és igazságügyi miniszter elindította az új büntető és polgári eljárásjogi törvény kodifikációját is. E terület fontos része, hogy az igazságügyi adatokat hogyan kell kezelni és ezek miként ismertethetők meg a nyilvánossággal. Az új igazságügyi adatkezelési és tájékoztatási törvény koncepciójának a bíróságok által kezdeményezett előkészítése jól illeszkedik ebbe a folyamatba - mondta.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.