Hirdetés
. Hirdetés

Az adat hatalom - nem mindegy, hogyan elemezzük!

|

Minden analitikai feladatra találnak a vállalatok alkalmas eszközt. A BI-kezdeményezések kimenetele ezért az eszközválasztás helyett ma már elsősorban a szervezeti adatkultúrán, az alkalmazottak adatműveltségén áll vagy bukik.

Hirdetés

Műszerfalakra még soha nem meredtek olyan sokan és akkora érdeklődéssel a világon, mint 2020-ban, akár a koronavírus-járvány terjedését mutató adatokat, akár a tőzsdei árfolyamok hullámzását vagy az amerikai elnökválasztás eredményének alakulását, még inkább ezek mindegyikét kísérték figyelemmel, mondta Arató Bence, a BI Consulting ügyvezető igazgatója, aki a Budapest BI Fórum nyitóelőadásában az üzleti intelligencia piacát formáló trendeket tekintette át.

Hirdetés

Különleges év lett az idei a cég által immár nyolcadik alkalommal megrendezett BI Fórum történetében is, mivel a nagy érdeklődéssel kísért konferencia első ízben öltött magára online, ugyanakkor a digitális platformokon továbbra is interaktivitást biztosító - többek között műhelyfoglalkozásokat, csevegőszobákat, állásbörzét és kapcsolatépítő eseményt is tartalmazó - formátumot.

Adatműveltség, a csiszolatlan gyémánt

Idei évre adott előrejelzésében (Top 10 Data and Analytics Trends) a Gartner többek között az adatok és az analitika világának találkozására, az adatok menedzselésére és elemzésére szolgáló technológiák összetartó fejlődésére hívta fel a figyelmet, amihez a felhő szolgáltatja a természetes közeget. Az elemző X analitikának nevezi a jelenséget, amelynek lényege, hogy az adatoknál sokkal több mindent - beszédet, hangulatot, megítélést stb. - elemzünk, és az adatokból kiolvasható kapcsolatok, összefüggések válnak szemünkben igazán értékessé. A Gartner ezzel összefüggésben a műszerfalak hanyatlását is előrevetítette, bár itt inkább arról van szó, hogy mellettük más technológiák és felületek, formátumok - például mesterséges intelligenciára épülő, természetes nyelven kommunikáló digitális asszisztensek - kapnak mind nagyobb szerepet az eredmények megjelenítésében.

Figyelmet érdemel, hogy a német Business Application Research Center piaci trendeket feltérképező felmérésében (BARC BI Trend Monitor - Top Business Intelligence Trends 2021) a megkérdezett 2259 BI-szakember a szervezeti adatkultúra fejlesztését a három legfontosabb prioritás közé sorolta, tízes skálán majdnem ugyanannyira pontozta (7,0), mint az első két helyezettet, a mesteradatok és adatlekérdezések felügyeletét (7,3), illetve az adatfelfedezést és -vizualizációt (7,1).

Még tanulságosabb, hogy az amerikai Dresner Advisory Services évente megismételt felmérése (Wisdom of Crowds - Business Intelligence Market Study, 2020) idén hasonló eredményre jutott. A megkérdezettek több mint fele (55,8 százaléka) mondta, hogy a BI-kezdeményezések sikerre vitelét elsősorban a vállalati kultúra akadályozza, amely nem ismeri fel teljes egészében a tényeken alapuló döntéshozás értékét. A válaszadók a vezetői támogatás hiányában, valamint az üzletiintelligencia-megoldások fejlesztői és felhasználói közötti kommunikáló és együttműködés gyengeségében látják a másik két nagy buktatót - amelyek aligha vonatkoztathatók el a vállalati kultúrától -, és a listán csak a negyedik helytől következnek (45,5 százalékkal) az olyan akadályok, mint a megbízható adatok, illetve a szükséges erőforrások és szakértelem hiánya.

A vállalati adatkultúra fejlesztése eszerint döntő fontosságúvá válik, ezért jó tudni, hogy több szállító, közöttük a Microsoft és Tableau, valamint a Data Literacy oktatóközpont ingyenes erőforrásokat is kínál az adatműveltség csiszolásához.

Felvásárlási szökőár után

Tavaly az elmúlt évtized legnagyobb konszolidációs hulláma söpört végig a piacon, de az akvizíciós cunami hatása a felhasználókat csak idén érte el, miután a tranzakciók a szükséges jóváhagyásokkal lezárultak. A Tableau például, amelyért a Salesforce 2019 júniusában 15,7 milliárd dollárt fizetett, idén októberben mutatta be kimondottan a Salesforce Service Cloud megoldására szabott dashboard starter eszközeit - a vállalatok ezekkel műszerfalakat hozhatnak létre az ügyfélszolgálati adatok elemzéséhez és folyamatok monitorozásához.

Nagy visszhangot keltett a múlt évben a Google 2,6 milliárd dolláros Looker-akvizíciója is - amelynek árnyékában az Arcadia Data tavaly szeptemberi felvásárlásával a Cloudera szép csendben szintén belépett a BI-piacra -, idén azonban inkább kisebb tranzakciókra került sor, kivéve a Tibco és az Information Builders közötti októberi ügyletet. Míg az IBI egy általános üzletiintelligencia-platform, addig a Qlik három céget is megszerzett az év folyamán a valós idejű BI, a riasztásküldés és az adatintegráció területéről. A vállalat 2018 augusztusa és 2019 februárja között egyébként további három céget is felvásárolt, bigdata-, NLP- és adatintegrációs technológiákkal gyarapítva portfólióját. Minthogy a Qliket négy éve kivezették a tőzsdéről, az akvizíciók értéke nem nyilvános, de híven tükrözik a szállítókra általában jellemző, az univerzális platform kialakítását célzó törekvést.

Az üzleti intelligencia érett piacán nagy a verseny, amelyben az egyik oldalon a megaszállítók (IBM, Google, Microsoft, Oracle, SAP és Salesforce) sorakoznak fel, míg a másik oldalon olyan specialisták állnak, mint a MicroStrategy, a Qlik, az SAS, a SiSense, a Tibco, a ThoughtSpot és a Yellowfin.

A befektetőknek nem kis fejtörést okoz a helyzet, figyelmüket jellemzően az open source és/vagy a közösségi cégek keltik fel, idén például a Streamlit és az Observable kapott tőlük 21, illetve 10,5 millió dolláros bizalmat. A Streamlit technológiája az adatszkripteket percek alatt könnyen megosztható, webes adatappokká alakítja, az Observable pedig az adatokra épülő tartalomalkotáshoz, együttműködéshez és tanuláshoz ad eszközöket.

Szállítói erőviszonyok tekintetében nem történt különösebb változás, a Gartner mágikus négyzetében (Magic Quadrant for Analytics and BI Platforms) tavaly és idén is ugyanazt a négy céget (Microsoft, Tableau, Qlik és ThoughtSpot) sorolta a vezetők közé. A két elemzés között eltelt időben csak kisebb mozgásokra került sor, a Looker és a Tibco például kihívóvá vált, az Oracle és a Yellowfin pedig a terület jövőjét látó vizionárusok kategóriájába került.

A mágikus négyzet azonban csak egy a lehetséges nézetek közül, amit maga a Gartner is hangsúlyoz, és a különböző analitikai használati esetek szerint kritikus képességeik alapján sokféleképpen rangsorolja (Critical Capabilities for Analytics and BI Platforms, 2020) a szállítók megoldásait. Adott analitikai feladataikhoz eszközöket kereső vállalatoknak hasznos ezeket a listákat is tanulmányozniuk.

Profilszámok: Power BI-preferencia

Arató Bence előadásaiban hagyomány szerint a LinkedIn profilok alapján ad becslést néhány BI-eszköz hazai felhasználói táborára nézve. A bevallottan nem tudományos igényű kutatás szerint a három legnépszerűbb eszköz tavaly és idén is a Power BI, a Qlik és a Tableau volt Magyarországon. De míg a Qlik-szakértelmet feltüntető LinkedIn profilok száma egy év alatt alig (380-ról 420-ra) változott, addig a Tableau-tábor létszáma jelentősen (1203-ról 1700-ra) emelkedett, a Power BI-felhasználóké pedig több mint a kétszeresére, 1138-ról 2500-ra szökött fel.

Kitartóan meghatározó trend az adattechnológiák és az analitikai eszközök összetartása, ami jól lemérhető a megaszállítók említett, vertikálisan integrált szoftverkínálatán is. A BI Consuling mostanáig évi két konferencián adott betekintést a népes piac legfrissebb fejleményeibe. A Data Fórum az adatinfrastruktúrára, bigdata- és más kiszolgáló technológiákra, a BI Fórum pedig az adatvizualizációra és üzleti intelligenciára fókuszál. Mindezen területeken egyre markánsabb szerephez jut a gépi tanulás és a mesterséges intelligencia, amelynek a BI Consulting a jövő évtől külön konferenciát szentel, mondta Arató Bence. Az első Budapest ML Fórum 2021 áprilisában - minden bizonnyal online formátumban - várja majd szakmai közönségét.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.