Hirdetés
. Hirdetés

Az Apple letiltatta a Galaxy Tabet

|

Az amerikai gyártó jogászainak sikerült elérniük, hogy egy német bíróság végzése nyomán Hollandia kivételével valamennyi európai uniós országban felfüggesszék a Samsung 10.1-es táblagépének forgalmazását.

Hirdetés

Samsung Galaxy Tab 10.1
Samsung Galaxy Tab 10.1

Az Apple kedden jelentette be, hogy egy német bíróság előzetes végzése értelmében a Samsungnak az Európai Unió területén fel kell függesztenie Galaxy Tab 10.1-es táblagépeinek forgalmazását.

Az ideiglenes döntés valamennyi EU-országra érvényes - kivéve Hollandiát, ahol eltérő versenyjogi szabályozás van érvényben. Az Apple természetesen az illetékes hágai bíróságon is futtatja az ügyet: a Samsung tabletek mellett egyes, a cég által gyártott okostelefonokat is kitiltatna az unióból. A holland bíróság várhatóan csütörtökön dönt majd az ügyben.

A német bíróság döntéséről elsőként Florian Mueller, az intellektuális jogokkal foglalkozó ismert aktivista számolt be blogján, a Deutsche Presse-Agentur hírügynökség egyik beszámolójára hivatkozva.

Mueller szerint a Galaxy Tab túlságosan hasonlít az iPadre. Amint írta, a bíróság az Apple egyik, a Samsung ellen indított szabadalmi keresetére hivatkozva hozta meg a döntését; a kaliforniaiak szerint a koreai vállalat megsértette az iPad közösségiformaterv-mintákkal kapcsolatos 000181607-0001-es számon bejegyzett szabadalmát.

„Nem véletlen, hogy a Samsung legújabb termékei nem csak formájukban, hardverükben, felhasználói interfészükben, de még a csomagolásukban is annyira emlékeztetnek az iPhone-ra és az iPadre. Ez a szemérmetlen másolás egyszerűen felháborító, nekünk pedig kötelességünk, hogy megvédjük az Apple szellemi tulajdonát az ötleteinket eltulajdonító vállalatokkal szemben" - nyilatkozta az eset kapcsán az Apple egyik szóvivője az IDG Newsnak.

A koreai gyártó illetékesei szerint a termékeik forgalmazásának felfüggesztését kezdeményező kerestet a tudtuk nélkül nyújtotta be az Apple a bírósághoz, és a döntést „anélkül hozták meg, hogy akár egyetlen alkalommal is meghallgatták vagy megtekintették volna a Samsung bizonyítékait".

„Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a Samsung újító mobilkommunikációs eszközei továbbra is hozzáférhetők legyenek az Európai Unióban élő és a nemzetközi fogyasztók számára" - hangsúlyozta közleményében a cég.

Az Apple és a Samsung több országban is pereskedik egymással szabadalmi kérdések miatt. Előbbi áprilisban perelte be legnagyobb versenytársát az iPad, az iPod Touch és az iPhone egyes szabadalmainak megsértése miatt - de utóbbi sem hagyta magát: saját szabadalmi keresettel válaszolt a támadásra.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.