Hirdetés
. Hirdetés

Az informatika - rohamos fejlődésünk elsődleges mozgatórugója

|

A közlekedés úttörő volt a számítógép korai alkalmazásában csakúgy, mint a távoli területek off-, illetve online kapcsolatával megvalósuló táv-adatfeldolgozásban. Valójában ez az, amit ma informatikának hívunk.

Hirdetés

A közlekedés területén nagyon korán elkezdték a számítógépek használatát. Kezdetben – és még nagyon sokáig – ez kizárólag a közlekedési vállalatok személy- és áruszállítási, illetve a kiegészítő tevékenységeihez kapcsolódó számítógépes adatfeldolgozó rendszerek alkalmazását jelentette. Amiben a közlekedés a számítógép korai alkalmazása mellett szintén úttörő volt, az a távoli területek off-, illetve online kapcsolatával megvalósuló táv-adatfeldolgozás. Valójában ez az, amit ma informatikának hívunk. Persze össze sem lehet hasonlítani a ma informatikáját a kezdetekkel, vagy akár a 10-15 év előttivel. Annak a rohamos fejlődésnek, ami ma a világban szinte minden területen végbemegy, elsődleges mozgatórugója az informatika.

Nem kivétel ez alól a közlekedés sem. Nemcsak a hagyományos értelemben vett közlekedésinformatikai alkalmazások korszerűsödnek, de olyan területeken is megjelent az informatika, amely a közlekedéssel egyébként csak laikusként kapcsolatba kerülő embert is a közlekedési informatika aktív használójává teszi. Gondoljunk csak a GPS-re, az autópályákon gyakori, változtatható jelzésképű táblákra vagy a virtuális autópálya-matricára.

A közlekedési informatika meglehetősen széles terület. A személy- és áruszállítás területén számos informatikai megoldás létezik. A közlekedés vállalatainál is működnek természetesen ún. vállalatirányítási rendszerek (VIR), de témánk szempontjából nem ezek, hanem a kifejezetten a közlekedési informatika körébe sorolható speciális alkalmazások érdekesek. Ezek egy része „központi” – valójában hagyományos – adatfeldolgozás. Ilyen például a menetlevelek vagy a tachográfadatok feldolgozása, a jármű- és járművezető teljesítményének, költségeinek elszámolása stb. Persze ez a terület is fejlődik. Az új technikák segítségével elmaradhat az adatrögzítés, helyette az operatív rendszerek biztosíthatják a szükséges adatokat. A másik részt a folyamatok operatív irányítását támogató megoldások képviselik. Az előbb említett adatszolgáltatás mellett támogatják a járművezető munkáját, információval látják el a diszpécsert, segítik a vagyonvédelmet stb. A GPS-alapú járműkövető, illetve a flottamenedzsment rendszerek a fentiek közül számos feladatot támogatnak. Igazán hatékony akkor lesz a vállalat, ha a rendszerei nemcsak önállóan, hanem integráltan, az információikat megosztva működnek. Az integráció révén ezek a rendszerek nemcsak közvetlen feladatukat oldják meg, de gyorsabbá és olcsóbbá válik az adatok összegyűjtése, hamarabb áll rendelkezésre a döntéshez és a vállalatirányításhoz szükséges információ is.

Persze a klasszikus értelemben vett közlekedési informatika inkább a szakmai közeget érdekli. A „nagyközönség” számára sokkal fontosabbak azok a megoldások, amelyekről korábban még nem is álmodtunk, amelyek a közlekedő embert és a közlekedés eszközeit kapcsolják össze. Gyalog vagy járművön, de mindannyian közlekedünk. Ezért mindenki találkozik a forgalomirányítás informatikai rendszereivel. A forgalmat segítő jelzések ma még alapvetően statikusak, de az informatika lehetővé teszi a forgalomirányító lámpák, táblák stb. jelzésképeinek a forgalomfigyelő detektorok, kamerák információi alapján történő változtatását, ezáltal a dinamikus forgalomirányítást. Milyen jó lenne, ha nálunk is alkalmaznák például a forgalmi sávok irányának forgalomfüggő szabályozását!

A másik ilyen alkalmazás – amely rövid idő alatt meghódította a járművezetők táborát – a köznyelvben csak GPS-nek nevezett eszköz. Ha ez az eszköz csak egy egyszerű elektronikus térkép lenne, nem is volna érdemes említeni. De itt is továbblépett az informatika. A műholdas technika más kommunikációs rendszerekkel és az adatokat fogadni és feldolgozni képes eszközökkel – fedélzeti és mobil számítógép (PDA, PNA, okostelefon, tablet, laptop) – ezt a térképet dinamikussá teszi. Nemcsak egy adott útvonalon vezet végig, de képes a forgalomtól függően alternatív útvonalat ajánlani, és azt folyamatosan aktualizálni.

Végül ne feledkezzünk el az „erősebb nem” – ma már nem csak az övék! – játékszeréről, az autóról. A járműben ma már a motor szinte csak másodlagos. A fedélzeti számítógép már nem csupán a prémium kategória játékszere; egyre több autónak szériatartozéka, és egyre több, mind komolyabb funkcióval segíti a vezetőt. Ez már nem is a közlekedési informatika területe. Ideje egy új fogalmat megismernünk! Ez pedig a járműinformatika. Hogy hol a vége a fejlődésnek? Azt hiszem, egy ilyen kérdés megválaszolásához ma már a sci-fi írók fantáziája is kevés.


Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.