Hirdetés
. Hirdetés

Az innováció és együttműködés a fejlett drónökoszisztéma alapja

|

A háborús válságok nyertesei általában a technológiai fejlesztések, a kérdés csak az, hogy az egyes országok miként képesek élni a lehetőségekkel.

Hirdetés

Immár negyedik alkalommal rendezték meg a hazai dróniparág egyik legfontosabb szakmai eseményét, a Drón Summit és Expo-t. A HungaroControl, a Neumann Technológia Platform és a Magyarországi Drón Koalíció szervezésében megvalósuló tanácskozás előadásai a többi között arra kívántak rávilágítani, hogy mennyire nélkülözhetetlen a technológiai fejlesztések szerepe a drónökoszisztémában.

A IV. Drón Summit és Expo vendégországa az idén Svédország, ezzel együtt a rendezvény egyik legizgalmasabb előadása a SAAB-é volt, amelynek munkatársai a vállalat drónradar technológiáját mutatták be a közönségnek. A résztvevők megismerkedhettek továbbá a svájci Skyguide UTM-megoldásaival, illetve az Egyesült Államokban tevékenykedő OneSky Systems és a németországi Droniq fejlesztéseivel is.  A hazai előadók pedig a pilóta nélküli légi járművekkel foglalkozó magyar kutatás-fejlesztési kezdeményezések eredményeiről számoltak be. Emellett az esemény kiváló lehetőséget kínált az egyes állami és piaci szereplők igényeinek és elvárásainak feltérképezésére.

Hirdetés

Dr. Koncz Zsófia, a Technológiai és Ipari Minisztérium miniszterhelyettese megnyitó beszédében kiemelte: "Magyarország Kormánya fontos stratégiai szerepet tulajdonít a feltörekvő technológiáknak, éppen ezért elkötelezett a hazai dróniparág fejlődésének támogatásában. Annál is inkább, hiszen a pilóta nélküli légi járművek alkalmazása a jövőben jelentősen hozzájárulhat az állami szolgáltatások minőségének javításához,  költséghatékonyságuk növeléséhez". Hozzátette: Magyarországon számos drónokkal kapcsolatos kutatás-fejlesztés zajlik, ám ezek korábban különálló, elszigetelt kezdeményezések voltak. Éppen ezért fontos kiemelni a 2021-ben létrejött Magyarországi Drón Koalíció munkáját, amely összefogja a hazai drón ökoszisztéma szereplőit.

A Neumann Technológiai Platform szakmai vezetője, Dr. Gál András Levente a dróntechnológiában rejlő kivételes lehetőségekre hívta fel a hallgatóság figyelmét. Köszöntőjében kifejtette: "a háborús válságok nyertesei általában a technológiai fejlesztések, a kérdés csak az, hogy az egyes országok miként képesek élni a lehetőségekkel. A magyar állam már a kezdetektől támogatni kívánja a hazai dróniparág szereplőit a közpolitikai feltételek megteremtésével és egy olyan drónstratégia megalkotásával, amely hatékonyan ösztönzi a pilóta nélküli légi járművekhez kapcsolódó beruházásokat".

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.