Hirdetés
. Hirdetés

Az internet növekedésére számítanak a legtöbben

|

A megkérdezettek 83 százaléka szerint növekszik az internet reklámbevétele 2010 második negyedévében a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva ? derül ki a Marketing&Media és az Ipsos által készített Magyar Médiaindex felmérésből.

Hirdetés

A kutatócég a hirdetőknél, médiatulajdonosoknál, illetve ügynökségeknél dolgozó 100 befolyásos szakembert és vállalatvezetőt kérdezett arról, hogy szerintük miként alakulnak a hazai médiaköltések.

Hasonlóan nagy, növekedésre utaló szám csak a kábeltelevíziók esetén született, a megkérdezettek közel kétharmada prognosztizált bővülést, míg csökkenést mindössze a válaszadók egytizede jósolt. Az országos televízióknál pontosan fordított ez az arány, a kutatásban részt vevők fele voksolt a csökkenés mellett, a növekedésre pedig 30 szálak látott esélyt. A napilapok, magazinok, rádiók esetében a többség - 73, 63, illetve 68 százalékos arányban - visszaesést valószínűsített, s körülbelül 15-25 százalék közöttire tehető azok aránya, akik a változatlan költéseket tartják elképzelhetőnek. Lehetséges növekedésről a napilapoknál csupán 3, a magazinoknál 13, a rádióknál pedig 17 százalék számolt be.

A kutatásban részt vevők közel 40 százaléka nyilatkozta azt, hogy saját vállalatának médiaköltései nem változnak a második negyedévben 2009 hasonló időszakához képest, és 10 százalékkal többen állították, hogy növelik (34%) kiadásaikat, mint ahányan csökkentik (24%). Szektorok szerinti bontásban legtöbben (51%) az OTC stagnálására és autó ágazat csökkenésére (46%) voksoltak. A bank-, az FMCG- és a telekommunikációs szektornál a megkérdezettek nagyobb hányada változatlan médiaköltéseket vetít előre.

Az eredmények feldolgozásánál az Ipsos minden egyes kategóriánál megnézte a csökkenést, stagnálást, illetve növekedést jóslók százalékos megoszlási arányát, s az MRSZ reklámköltési adatait figyelembe véve az egyes médiatípusokat súlyozta, szem előtt tartva a válaszadók saját cégére vonatkozó előrejelzéseket. A Médiaindex bázisértéke, ha a kedvező és kedvezőtlen várakozások ugyanakkorák lennének, 1000 pont lenne, de mivel az esetek nagyobb részében inkább csökkenést várnak, az indexszám esett, értéke 985. Az eredmény javuló tendenciát mutat, az első negyedéves felmérésben ennél alacsonyabb, 972 volt ez az érték. Akkor ugyanis pesszimistábbak voltak a megkérdezettek. Az országos csatornáknál például a jelenlegi 29 százalékkal szemben mindössze 5 százalék látott előre növekedést, de az internet esetében is alacsonyabb volt a bővülésre utaló szám, a mostani 83 százalékkal szemben mindössze 71. A rádiókra vonatkozóan is optimistább becslések születtek a második negyedévben, körülbelül kétszer annyian vetítik elő a növekedést ennél a médiumnál, mint három hónapja.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.