Hirdetés
. Hirdetés

Az MPAA egy újabb torrentoldalra szállt rá

|

Az Amerikai Mozgókép Szövetség (MPAA) tovább folytatja a BitTorrent és társai ellen kezdett harcát: ezúttal a kanadai illetőségű isohunt.com oldal került sorra.

Hirdetés

A szövetség ügyvédei minden olyan oldalt célba vettek, amely valamilyen formában kapcsolatba hozható a BitTorrent használatával. Az isohunt.com egy keresőoldal, melyet már többen megpróbáltak kérdőre vonni, ám az üzemeltetők mindig kiálltak amellett, hogy amit csinálnak, egyáltalán nem illegális.

Gary Fung, a 23 éves alapító egy fórumhozzászólásban elmondta, hogy "az MPAA szerint amit csinálunk, elősegíti a kalózkodást, vagyis a filmek szerzői jogainak megsértését is." A szövetség azonban csak annyit mondott, "Fung nem volt hajlandó együttműködni a nyomozás során, helyette inkább a lopást választotta, a saját vesztére."

Fung kitért arra is, hogy még 2005 januárjában intenzív levelezést folytatott a szövetség képviselőivel, illetve azóta több helyen is felbukkant a médiában interjúk formájában. Hozzátette, hogy az MPAA minden bizonnyal a BitTorrent mint technológia teljes megszüntetését célozta meg, ám ez teljességgel lehetetlen, hiszen az megállíthatatlanul terjed és fejlődik. Fel kéne ezt ismernie Hollywoodnak, és a saját hasznára fordítani. A nyomozás végeztéig az isohunt.com zavartalanul üzemel tovább.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.