Hirdetés
. Hirdetés

Bemutatkozott a Windows 7

|

Kedden, a hatodik All Things Digital konferencián mutatta be először a közönségnek a Microsoft hivatalosan a Windows 7 néhány technológiáját.

Hirdetés

Kedden a D6-on, azaz a hatodik All Things Digital konferencián Bill Gates és Steve Ballmer nem csak a Yahoo meghiúsult akvizíciójáról, a Vista langyos fogadtatásáról és Gates közelgő távozásáról beszélt, hanem először mutatták be a közönségnek a Windows 7-et. A Microsoft sokat változtatott a stratégiáján: míg a Vista esetében nagyjából a 2003-as "első kapavágásoktól" kezdődően a megjelenésig folyamatosan tájékoztatták a publikumot a fejlesztésekről és a változtatásokról, a Windows 7-ről nagyon keveset tudni és nagyon úgy fest, hogy nem is fogunk túl sokat megtudni róla a 2009-es, vagy 2010 eleji megjelenéséig.

Az ok nyilvánvaló: a Microsoft azzal, hogy a Vistával kapcsolatban minden a nyilvánosság előtt zajlott, bizonyos mértékben öngólt lőtt. A Vistából több, a fejlesztés kezdetén bejelentett - kvázi megígért - elem is kikerült a végleges termékből. Ez pedig visszaütött. Felfokozták a várakozást, a felhasználók ráharaptak az ígért elemekre, majd nem kapták meg azokat. Ez pedig ártott a Microsoftnak és a Vistának is.

Ezért amit a D6-on bemutattak a Windows 7-ből, az messze kevesebb volt, mint amit reméltünk. A legkomolyabb szolgáltatás - egészen pontosan az egyetlen szolgáltatás - amit láthattunk a Multitouch volt. Ugyanaz, mint ami az Apple iPhone-ból, vagy a Microsoft Surface-ből már régen ismerős: fotó méretezés, újjal festés, Virtual Earth/Google Earth-stílusú térképprogram irányítása.

Az a tény, hogy a Windows 7-ben lesz Multitouch, már a múlt év óta ismert. A jelenlegi Surface platform a Vistán fut, és az, hogy egy ilyen szolgáltatást az operációs rendszer magjába integrálnak, logikus lépés. A kérdés csupán az, hogy a Multitouch azon túl, hogy élvezetes játszani egy ilyen szolgáltatással, jelent-e valamilyen pluszt a felhasználónak. Az okostelefonok esetében nyilvánvaló, hogy az eszköz méretéből adódóan igencsak fontos és hasznos egy ilyen kezelőfelület. Azonban a laptopok, vagy még inkább az asztali PC-k esetében már közel sem ilyen nyilvánvalóak az előnyök.

Elég, ha csak a tábla PC-ket tekintjük: egy időben mindenki ezekről beszélt, mégsem lettek igazán sikeresek a piacon. Azok akik szeretik a tabletek nyújtotta extra szolgáltatásokat, bizonyosan értékelni fogják a Multitouch-t, de mi többiek már közel sem biztos, hogy szeretni fogjuk. Nem tudjuk elképzelni, hogy bárki is szívesen takarítaná folyamatosan az ujjlenyomatoktól hemzsegő monitort! Egy okostelefon kijelzőjét lepucolni két mozdulat, de egy a 15 hüvelyktől a végtelenbe tartó méretű laptop, vagy desktop monitort már közel sem ilyen egyszerű tisztán tartani és akkor még nem is beszéltünk a speciális, nyomásérzékeny kijelző költségeiről.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.