Hirdetés
. Hirdetés

Budget-IT: teszteltük is, meg nem is

|

Kipróbáltuk a Budget-IT szolgáltatást, amellyel a vállalkozások akár több évre is befagyaszthatják hardver- és szoftver-kiadásaikat.

Hirdetés

Valószínűleg kevesen gondolnák, hogy a raktárak mélyére süllyesztett és a sarokban porosodó 586-os gépek még ma is használhatóak lehetnek mindennapi feladatokra. Persze nem Windows 95, vagy 10 éves Office programok futtatására gondolunk, hanem olyan szoftverekre, amelyek ma is naprakésznek számítanak.

 

 

konnektorpc_k.jpg

 

 

A megoldást a vékonykliens technológia jelenti, amely esetében az érintett gépek gyakorlatilag közvetítőké avanzsálnak, a munka érdemi részét pedig egy távoli szerver végzi. Nincs másra szükség, mint két fő beviteli eszközre (klaviatúra és egér), egy monitorra, egy egyszerű konfigurációra merevlemez nélkül, valamint egy működő internetkapcsolatra.

A hangsúly ugyanis nem a kliensen van, hanem a szerveren. Erre remek példát jelent például a Navigator Budget-IT outsourcing szolgáltatásához kínált Chip PC, amely gyakorlatilag egy falba építhető konnektorhoz hasonlatos. Illetve a feladatra tökéletesen megfelelnek a Devon IT vékonykliensei is. Mindkettő képes ellátni a feladatát: Billentyűzet, egér és monitor köthető rájuk, miközben kezelik a hálózati kapcsolatot is. Persze ezen túl lehetőség van asztali PC-k és laptopok átalakítására is, ha a jövőben vékony kliensként szeretnénk őket használni.

A Navigator jóvoltából nekünk is lehetőségünk volt kipróbálni az egyik tesztüzemű laptopjukat, amely meglehetősen sok bosszúságot okozott, miközben erről legkevésbé tehetett maga a Budget-IT. Ám ne szaladjunk ennyire előre, hiszen egy kardinális kérdés még megválaszolásra vár. Főként, hogy a hangsúly jelenleg nem a vékonykliensen, sokkal inkább a szolgáltatáson van.

Minek nekünk Budget-IT?


Jó kérdés, érdemes is rögtön kettéválasztani rendszerüzemeltetési és gazdasági szempontra. Elsőként is miért jó az, hogy az irodában lévő gépek csupán közvetítőké vállnak és a munka érdemi részét egy távoli szerver végzi? Talán a legfontosabb, hogy a céges infrastruktúra üzemeltetése jelentősen leegyszerűsödik, mivel az egy helyre, menedzselt környezetbe kerül.

Mivel szolgáltatásként vesszük igénybe, ezért annak a naprakészen tartásáért leginkább a szolgáltató - jelen esetben a Navigator - felel. Így a vékonyklienseknek köszönhetően jelentősen lecsökken a hibák lehetősége, valamint az üzemeltetés során nő a rendszer biztonsága, hiszen a vírus-, illetve adatvédelem is sokkal biztonságosabban hajtható végre. Az adatlopásokért például leggyakrabban az ellopott, elhagyott hordozható gépek felelősek, ám mivel ezen esetben vékonykliensként üzemelnek, a rizikó szinte nullára csökkenthető.

Mivel a felhasználó gyakorlatilag egy képernyővel, egy billentyűzettel, egy egérrel találkozik, nincs szükség a munkatársak oktatására. Valamint bárki leülhet a másik gépéhez és elérheti saját beállításait, a munkájához szükséges adatokat.

Mindezek után felvetődik a következő kérdés, hogy vajon megéri-e vékonykliensekre váltani? Elsőként is mivel a szoftvereket és a gépeket béreljük, ezért nincs szükség azok beszerzésére. Nincs minek elavulnia és elromlani, így a szolgáltatás hosszú távra befagyaszthatja az informatikai eszközök beruházási költségeit. Ha csak egy gépet nézünk, akkor a PC, az operációs rendszer és az irodai programcsomag együttes beszerzése már komoly összeget emészt fel, így talán érthető, hogy miért költséghatékonyabb inkább a bérlés. A Navigator ugyanis biztosítja a hardvereket, a szerverhátteret és a szükséges licenceket is, amelyekhez kedvezőbb áron jut hozzá, mivel nagytételben vásárol. Spórolhatunk e mellett a rendszergazda fizetésén is, hiszen immár a vékonykliensek miatt gyakorlatilag munkanélkülivé válik cégünknél, miközben a Navigátor bizonyos esetekben továbbfoglalkoztatja őket.

A cég számításai szerint a fenti okok miatt már 20 gépes infrastruktúra esetén is megéri a havidíjas irodai rendszer bevezetése. Közleményük alapján ugyanis a vállalatok és intézmények kezdeti beruházás nélkül érhetnek el legalább 40, de több éves távlatban akár 80 százalékos megtakarítást. Ezt nem áll módunkban megerősíteni, hiszen árlistát nem láttunk, de a technológia alapján nagy valószínűséggel állítható, hogy jelentős költségeket spórolhatnak azok, akik vékonykliensekre váltanak. Feltétel azonban, hogy Budget-IT ügyfeleinek minimum 3 évre kell elkötelezniük magukat, hogy a szolgáltató költségei megtérülhessenek. Ha a rendszerbe beépíthetők a vállalkozás meglévő gépei, akkor ez a kötelezettség 1 évvel rövidülhet.

Tesztelni a tesztelhetetlent

A Navigator rendszerének különlegessége, hogy nem csak vezetékes LAN kapcsolaton keresztül biztosít kapcsolatot a vékonyklienseinek, hanem kérésre 3G és Wi-Fi is kiépíthető. Utóbbi az utazó munkatársak esetén mindenképpen hasznos lehet, ám megvannak a maga korlátjai. Nevezetesen mobilinternet esetében a kapcsolat sebességével komolyan kell számolni, mivel azt a cellák méretétől kezdve, a felhasználók számán át, az épület szerkezetéig sok minden befolyásolja. Persze nincs szükség horribilis kapcsolatra, mivel a VPN-el titkosított kapcsolaton keresztül kizárólag csak az a képi információ érkezik, amelyet a vékonykliens megjelenít a felhasználó képernyőjén. Ám egy 1 MB/s körüli érték nem árt, míg a zavartalan működéshez még ennél is nagyobb érték kell.

 

 

budget_prezi.jpg


Technológiai okok miatt mi a Budget-IT egyik hordozható 3G-s készülékét kaptuk tesztelésre, amely alig volt képes hasonló sebességgel kapcsolódni az internetre. Így szinte tesztelhetetlen volt, bár ez egyértelműen nem a Navigator sokkal inkább a mobilszolgáltató számlájára vonható. Külső kerültekben az érintett mobilcég hálózata lesújtóan teljesített.

Három helyszínen - kvázi telephelyen - is 0,9 MB/s és 1 MB/s kapcsolat közötti értéken tudtuk csak használni a gépet, ami alaposan megnehezítette a tesztelést. Némelyik értéket ráadásul a szabadban, a nyári tűző napon mértük. Vagyis összességében a mobilinternettel még vékonykliensek esetén különös elővigyázatossággal érdemes eljárni, miközben fontos hangsúlyoznunk, hogy ez csak egy opció a LAN-os és a Wi-Fi kapcsolat mellett. Mi ezt kaptuk.

Persze minden nehézségtől függetlenül nem adtuk meg magunkat, és kipróbáltuk a Navigator gépét, ami már jóval kellemesebb meglepetéseket tartogatott. Az egyénileg kifejlesztett Linux felület megfelelő sebesség mellett gyorsan elindult, s szó szerint bolond biztosra sikeredett. Semmit sem állíthatnak el a felhasználók. A felület csupán egy áttekintést nyújt a gép legfontosabb paramétereiről, ezen kívül található rajta egy böngésző és a távoli kapcsolat kiépítéséhez szükséges Citrix XenDesktop terminál, amellyel felcsatlakozhatunk a szerveren lévő VMware virtualizációval megvalósított gépünkre. Ezen kívül másra nincs lehetőség, vagyis kevés eséllyel állítódhat el a rendszer.

Ha felcsatlakoztunk a terminálra, akkor már egy Windows XP és Office 2003 fogad minket úgy, mintha a saját gépünkön futna. A Citrix ráadásul kezeli a gépre dugott perifériákat is, a nyomtató csatlakoztatása is könnyedén megoldható. Igaz ez nem túl meglepő, hiszen ez a vékonykliens technológia lényege.

 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.