Hirdetés
. Hirdetés

Bukott az ACTA Európában

|

Az Európai Parlament nem fogadta el a hamisítás elleni nemzetközi kereskedelmi megállapodást. Az ACTA nem léphet hatályba az EU-ban, és a tagállamok saját szakállukra sem ratifikálhatják.

Hirdetés

Az Európai Parlament (EP) szerdán 478-39 arányban, 165 tartózkodás mellett leszavazta az Egyesült Államok által kezdeményezett nemzetközi hamisításellenes megállapodást, az ACTA-t. Az EP a Lisszaboni Szerződés hatályba lépése óta most először élt azzal a lehetőséggel, hogy elutasít egy nemzetközi kereskedelmi megállapodást.

„Nagyon örülök annak, hogy az EP követte az ajánlásomat, és elutasította az ACTA t" - mondta a szavazás után David Martin brit szocialista EP-képviselő, a megállapodás raportőre. Martin szerint a paktum szövegezése félreérthető, így veszélybe sodorhatja az uniós polgárok szabadságjogait. A képviselő szerint alternatív módot kell találni a szellemi tulajdon hatékony védelmére, mivel az az uniós gazdaság fontos „nyersanyaga”.

A néppárti frakció részéről a svéd Christofer Fjellner napirend előtt azt kérte, hogy a Parlament halassza el a végszavazást, amíg az Európai Bíróság nem dönt arról, hogy a megállapodás összhangban van-e az uniós szerződéssel. Miután a többség elutasította a kérést, a képviselők egy része tartózkodott a szavazáson.

Az elmúlt hónapokban több tüntetést is rendeztek az ACTA ellen. Az EP-hez is több ezer kérés érkezett, hogy a képviselők utasítsák el a megállapodást; a szervezet egy ilyen témájú petíciót is befogadott, amelyet 2,8 millióan írtak alá.

A hamisítás elleni kereskedelmi megállapodás az EU és az Egyesült Államok, Ausztrália, Kanada, Japán, Mexikó, Marokkó, Új-Zéland, Szingapúr, Dél-Korea és Svájc közötti tárgyalások eredményeként született meg, célja pedig a szellemi tulajdonjogok hatékonyabb védelme, az online kalózkodás elleni fellépés és a hamis áruk importjának megakadályozása. A szerdai szavazás értelmében sem az EU, sem az uniós tagállamok nem csatlakozhatnak a megállapodáshoz.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.