Hirdetés
. Hirdetés

Cisco-MEOSZ: első évfolyam

|

A Cisco és a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége közötti együttműködés eredményeként idén hét mozgássérült végezte el a Cisco Hálózati Akadémiát.

Hirdetés

A képzés két tanéves, akkreditált, és informatikai hálózati rendszertelepítő képzést ad. A második évfolyamban jelenleg is tíz hallgató tanul, így egy év múlva újabb szakemberek végeznek hasonló képesítéssel és esélyekkel. A tananyag felépítésének köszönhetően távoktatás formájában - internetkapcsolaton keresztül - is oktatható, így hetente csupán egy alkalommal kell a hallgatóknak részt venniük a gyakorlati képzésen, a MEOSZ-nál e célra létrehozott laborban.

Derera Mihály, a MEOSZ Oktatási igazgatója a mai sajtóbeszélgetésen elmondta: míg Magyarországon az átlagos munkanélküliség hét százalék körül van, a hazai mozgássérülteknél ez az arány fordított, csupán hét százalékuk rendelkezik munkahellyel.
2004-ben a Cisco Systems kereste meg a MEOSZ-t, és ajánlotta fel együttműködését és anyagi támogatását a Hálózati Akadémiai Program (CNAP) beindítására. A vállalat 3 millió forint értékű eszközökből megfelelő labort hozott létre a mozgássérültek oktatásához. A képzés a résztvevők számára ingyenes.

A képzést a Budapesti Műszaki Főiskola (BMF) oktatói nyújtották, akik a csoport tagjai mellett egy mozgássérült oktatót is kiképeztek, így a következő tanévtől már teljesen önállóan történhet az oktatás a MEOSZ-ban. A képzést elvégző diákok diákok megtanulják, hogyan kell irányítás nélkül, önállóan telepíteni, üzemeltetni és karbantartani kis- és középméretű (tipikusan 100-150 végpont alatti), lokális (LAN), nagytávolságú (WAN) és behívásos (dial-up) informatikai hálózatokat a cégek vagy intézmények igényeinek megfelelően.

A Cisco Systems a végzős diákok szakmai pályafutásának támogatására is nagy hangsúlyt fektet, a Cisco Hálózati Akadémia Program honlapján a végzős diákok karrierjük alakításához kapnak segítséget: konkrét állásajánlatok, elhelyezkedési lehetőségek, nyári munkák, karrierépítési és álláskeresési készségfejlesztő tanácsadás szerepelnek az oldal kínálatában.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.