Hirdetés
. Hirdetés

Cordless Internet Handset - változat egy témára

|

A Logitech készüléke, ha elsőnek érkezik hozzánk, akkor szenzációsnak találtuk volna, de sokadikként "csak" praktikus, szeretni való apróságokkal.

Hirdetés

Az első USB-s, vezeték nélküli Skype telefont még úgy álltuk körül, mint busmanok azt a bizonyos kólásüveget. Az ötödik-hatodik után már immunissá váltunk az irányukban és csak a számítógép segítsége nélkül is kommunikációképes, Wi-Fis változatokra kapnánk fel a fejünket. Most a Logitech is elkészítette a maga USB-s értelmezését az ügyben.

Az 50 méter hatósugarú készség kompatibilis a SkyPe In és SkyPe Out hívásokkal, folyamatosan kijelzi színes LCD képernyőjén a Skype kliensünkben nyilvántartott partnereink állapotát, jópofa csengőhangok közül választhatunk, azaz minden olyasmit tud, mint amit a legtöbb konkurens. Sőt! Még azt is megkockáztatjuk, hogy valaki, valahol megalkotta azt a műszaki alapot, amelyre ezek a készülékek épülnek, és a svájciak is erre építkeznek, mert gyanúsan hasonló a tudása egy másik neves gyártó készülékéhez, amit már régebben láttunk. Persze semmi meglepő és kivetnivaló nincs ebben.

Nem szenzációs, de praktikus, szeretnivaló és elegáns

Amiben a Logitech Cordless Internet Handset több és más, az egyfelől a logitechesen elegáns megjelenés. Nyilvánvaló, hogy egy zsinór nélküli SkyPe telefont az fog használni, aki nem akar folyamatosan a gépe mellett gubbasztani hívásokra várva, így a felhasználók nagy része értékelni fogja a mellékelt övcsipeszt. A kézibeszélőt töltő bölcső különálló egység az USB-kapun keresztül a számítógéphez csatlakozó rádióegységtől, ami felettébb praktikus, hogyha nem közvetlenül a gép mellett szeretnénk elhelyezni azt, hanem mondjuk a nappaliban, míg a számítógép a dolgozószobában működik. A rádiós kapcsolat szabványos DECT, ami lehetőséget ad arra is, hogy több kézibeszélőt kiszolgáljon ugyanaz a bázis, a Logitech készülékénél szám szerint négyet.

Az Internet Handsetben szabványos, AAA nikkel-metálhidrid ceruzaakkuk dolgoznak, ami igencsak jól jöhet, hiszen olcsó, hogyha cserélni kell őket, illetve bármikor kiválthatjuk őket egy szett másikkal, ha lemerülnek, és nincs időnk a töltőn hagyni a kézibeszélőt. Az viszont kevésbé teszi ezeket vonzóvá, hogy érzékenyek a csepptöltésre, szemben a lítium-ionos akkukkal. Mindazonáltal 120 órás készenléti és 10 órás beszélgetési időt garantálnak.

A kézibeszélőt ellátták kihangosítóval, de még mikrofonos fejhallgató is csatlakoztatható hozzá - a Logitech számos ilyet gyárt, micsoda véletlen -, ráadásul a szabványos 3,5-es jackdugó segítségével. Az Internet Handsetben találunk mókás szolgáltatásokat, mint például stopperórát - vajon ki akar egy telefonnal köridőket mérni? -, de még ébresztőórát is. Logitech Cordless Internet Handset kitűnő hangminőséget produkáló, praktikus eszköz, édes testvére egy már korábban nálunk járt modellnek, ami már akkor is nagyon tetszett, amikor jó egy évvel ezelőtt kipróbáltuk. Akkor annak nagyon sokalltuk az árát. Most a Logitechért kifizetnénk az árcédulán látható összeget.

Logitech Cordless Internet Handset

Illesztőfelület: USB
Rádiótechnológia: DECT
Hatótávolság: Kb. 50 méter
Készenléti idő: Max. 120 óra
Beszélgetési idő: Max. 10 óra
Akku: 2×AAA, Ni-Mh
Garancia: 1 év
Méretek: 13,3×4,5×2,5 cm
Ár (bruttó): 21 500 Ft

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.