Hirdetés
. Hirdetés

Elhúzódik az elektronikus útdíjfizetés

|

Érvénytelen lett az elektronikus útdíjfizetési rendszerre kiírt tender. A rendszernek 2009 január elsején kellene indulnia.

Hirdetés


A Világgazdaság információi szerint az Országgyűlés módosító javaslatot fogadott el a közlekedési tárgyú törvények módosításának zárószavazása előtt. Ennek lényege, hogy az elektronikus útdíjfizetési rendszert (ED) nem a korábban meghatározott 3,5, hanem a 7,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó gépjárművekre vezetnék be. Emiatt két jogszabály nem állt volna összhangban egymással, így hatályát veszti az (ED) magyarországi bevezetéséről hozott július végi országgyűlési határozat. A lap információi szerint a szaktárca szakértők bevonásával vizsgálják a hétfői parlamenti döntés hatásait az ED bevezetéséhez szükséges közbeszerzési eljárásra.

A tenderen részt vevő és az első forduló után versenyben maradt Kapsch TrafficCom közleményben ismertette, hogy a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) hivatalosan is értesítette az ED tender érvénytelenítéséről. A vállalat továbbra is érdekelt a tenderben - derül ki a közleményből. Fellegi Tamás, a Kapsch Telematic Services Kft. igazgatója nyilatkozata szerint a vállalat készen állt, hogy az eredetileg megjelölt időpontra leadja az ajánlatát. "A tender érvénytelenítése után csakúgy, mint korábban, továbbra is érdeklődünk a magyarországi elektronikus autópályadíj rendszer kiépítése iránt. Azt gondolom, hogy a világ 30 országában lévő 130 autópályadíj-referenciánkkal joggal gondolhatjuk, hogy Magyarországnak is tudunk "méretre szabott", modern autópályadíj-rendszert kínálni, amely gazdaságilag előnyös, és gyors megtérülést biztosít" - tette hozzá.

Az érvényben lévő jogszabály szerint a z ED bevezetésének határideje 2009. január 1. Egy új tender kiírása esetén nehezen lesz tartható a határidő.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.